Szerb győzelem Izrael ellen – pontelőnnyel indul Magyarország a középdöntőben

19-9-re nyert a szerb férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokság C csoportjának a harmadik fordulójában Izrael ellen és így 5 ponttal kezdi a középdöntőt.

Rašović, aki a győztes találatot szerezte a spanyolok ellen, ezúttal a meccs legeredményesebb játékosa volt négy góllal.

A csoportkör után az A és a C, illetve B és a D kvartett 1–3. helyezettjei alkotnak majd egy-egy középdöntős csoportot úgy, hogy az egymás elleni eredményeket magukkal viszik. Itt a másik csoportból érkező három riválissal találkoznak, és az első két-két gárda jut az elődöntőbe, míg a harmadikok az ötödik, a negyedikek pedig a hetedik helyért játszanak.

Mint ismert, a magyar válogatott hibátlan teljesítménnyel végzett az A-csoport élén, és a középdöntőbe magával viszi a franciák és a montenegróiak elleni győzelmeket. Uroš Stevanović együttese legyőzte Spanyolországot és Izraelt, az első fordulóban pedig csak ötméteresekkel múlta felül Hollandiát, így Varga Zsolt csapata pontelőnyből kezdheti meg a középdöntőt pénteken, éppen Hollandia ellen.

A szerbek előbb a franciákkal küzdenek meg, majd ez után programon lesz az örögrangadó Magyarország ellen, amelyen már a keretbe lesz Dušan Mandić is, aki addigra letölti a két meccses eltiltását.

Az utolsó körben a magyarok a címvédő spanyolokkal, a szerbek pedig Montenegróval találkoznak.

KÖZÉPDÖNTŐ, AZ E-CSOPORT PROGRAMJA
Január 16., péntek
Franciaország–Szerbia
Magyarország–Hollandia
Montenegró–Spanyolország

Január 18., vasárnap
Franciaország–Spanyolország
Montenegró–Hollandia
Magyarország–Szerbia

Január 20., kedd
Hollandia–Franciaország
Spanyolország–Magyarország
Szerbia–Montenegró

A csoport nyitó állása: 1. Magyarország 6 pont (+11-es gólkülönbség), 2. Szerbia 5 (+1), 3. Spanyolország 3 (+6), 4. Montenegró 3 (–2), 5. Hollandia 1 (–8), 6. Franciaország 0 (–9)

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT