Szeptember első hétvégéjén rendezik meg a Vajdasági Társasjáték Találkozót Péterrévén

A Vajdasági Társasjáték Klub szervezésében szeptember 5-én és 6-án tartják meg a IV. Vajdasági Társasjáték Találkozót Péterrévén. A kétnapos, ingyenesen látogatható rendezvényen több mint 250 társasjáték közül válogathatnak az érdeklődők – tájékoztat a Magyar Szó.

A találkozónak idén a Páros Csillag (Téglagyár utca 47.) lakodalmas terem ad otthont, ahol mindkét napon 10 órától várják a résztvevőket. A rendezvény célja, hogy a társasjátékok kedvelői közösen játszhassanak, új játékokat ismerjenek meg, és hasonló érdeklődésű emberekkel találkozzanak.

A helyszínen játékmesterek segítik a résztvevőket a szabályok megismerésében, így azok is bekapcsolódhatnak a játékokba, akik korábban még nem találkoztak az adott társasjátékkal. A klub és a részt vevő egyesületek több mint 250 játékot biztosítanak, de a látogatók saját társasjátékaikat is magukkal vihetik.

A szervezők további kiegészítő programokkal is készülnek, amelyek részleteit folyamatosan teszik közzé a rendezvény és a klub közösségi felületein.

A találkozó mindenki számára nyitott, a 12 év alatti gyermekek azonban csak kísérővel vehetnek részt rajta. A rendezvény kisállatbarát.

A játékosokat szombaton és vasárnap ingyenes ebéddel várják, szombat este pedig egy helyi pizzériából is lehet majd ételt rendelni. Saját étel és ital is bevihető, ezeket azonban a társasjátékok védelme érdekében kizárólag a kijelölt étkezőhelyen lehet elfogyasztani.

A szervezők szükség esetén a szálláskeresésben is segítséget nyújtanak, amennyiben az igényt előzetesen jelzik. Arra kérik az érdeklődőket, hogy lehetőség szerint előre jelezzék részvételi szándékukat, hogy a várható létszámnak megfelelően készülhessenek.

További információ Szabó Attilától kérhető a 063 899 0497-es telefonszámon, illetve a backopetrovoselo@gmail.com e-mail-címen.

Címlapképünk illusztráció, forrás: Unsplash

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT