A szabadkai Szpartakusz nagyszerű szezont zárt és egészen a döntőig menetelt a szerb kosárlabda-bajnokság 2024-25-ös idényében, aminek köszönhetően a 2025-26-os szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerepelhet. Az azonban még kérdéses, hogy pontosan hol lesznek ezek a meccsek, ugyanis a szabadkai sétaerdei sportcsarnok nem felel meg a nemzetközi szövetség, azaz a FIBA előírásainak, így a Szpartakusz a hazai mérkőzéseit máshol kell, hogy megrendezze.
A szabadkai kosárlabdaklub komoly infrastrukturális problémákkal néz szembe az új idény kezdete előtt. Bár a sétaerdei sportcsarnok kiválónak bizonyult és az Adriai Ligában, valamint a szerb bajnokságban is a legnagyobb rangadókat telt ház előtt rendezték, a FIBA előírásainak ez már nem felel meg.
Bár a szabadkai klub engedélyt kért az önkormányzattól a csarnok lelátóinak felújítására, ezt nem kapta meg. A Szpartakusz így kénytelen más városban megrendezni a hazai meccseit, a Basketball Sphere információi szerint pedig a szabadkaiak vagy Szegeden vagy Eszéken fogadhatják majd ellenfeleiket a Bajnokok Ligája csoportkörében, ahol a portugál Benfica, a spanyol Gran Canaria és a francia Le Mans lesz az ellenfelük.
Kedden és szerdán rendezik a Bajnokok Ligája csoportmeccseit
A szabadkai klub 2022-ben még a szerb másodosztályban szerepelt, majd feljutását követően hamar kiléphetett a nemzetközi porondra is, így 2024 szeptemberében a Bajnokok Ligája selejtezőjében a litván Juventus állította meg a szabadkaiakat.
A férfi kosárlabda BL-csoportkör meccseit kedden és szerdán rendezik meg, az első fordulót október 7-8-án bonyolítják le.