Az ügyvezető szerb kormány mai ülésén határozatot fogadott el, amelynek értelmében az épülő Újvidék–Ruma–Šabac autópálya a Svetozar Miletić nevét fogja viselni, ezzel tisztelegve a vajdasági szerbek jogaiért küzdő egyik legnagyobb történelmi alak előtt – írja a Tanjug.
A kormány lemondása után ügyevezetőként működő testület közleménye szerint az indoklás hangsúlyozza, hogy Svetozar Miletić az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legjelentősebb és legbefolyásosabb szerb politikusa volt.
A 19. század második felében politikai tevékenységével a vajdasági szerbek jogainak megerősítéséért és a szerb nép egyesítéséért küzdött – áll a közleményben.
A kormány mai ülésén határozatot fogadott arról is, hogy a Pannon áramátviteli folyosó projekt kiemelt jelentőségű Szerbia számára.
A kormány közleménye szerint a projekt különösen fontos, mivel az előirányzott villamosenergia-infrastruktúra kiépítésével jelentősen növekedni fog Szerbia és Magyarország államhatárán a rendelkezésre álló átviteli kapacitás.
Ezenkívül lehetővé válik a Bácskában megtermelt megújuló energia exportja, ami kulcsfontosságú lépés a két ország közötti energetikai együttműködés erősítésében.
Forrás: VajdaságMA