Soha többé nem lehetne miniszterelnök Orbán Viktor, ha átmegy a Tisza Párt módosítása

Alaptörvény-módosítási javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a Tisza Párt két képviselője, Melléthei-Barna Márton és Hantosi István. A szerdán benyújtott indítvány több jelentős változtatást is tartalmaz, köztük a miniszterelnöki ciklusok korlátozását, a közérdekű vagyonkezelő alapítványok megszüntetésének lehetőségét, valamint a Szuverenitásvédelmi Hivatal alkotmányos alapjainak eltörlését.

A javaslat egyik legfontosabb eleme szerint nem lehetne miniszterelnök az, aki összesen – akár megszakításokkal együtt – már legalább nyolc évet töltött a poszton. A tervezet rögzíti, hogy az 1990. május 2. után betöltött miniszterelnöki megbízatásokat kell figyelembe venni. Ez azt jelentené, hogy Orbán Viktor a jövőben semmilyen körülmények között nem tölthetné be ismét a kormányfői tisztséget.

Képen a TISZA alaptörvény módosítási javaslata, melyben visszamenőleges hatállyal kimondják, hogy nyolc évig lehet csak valaki miniszterelnök, ez pedig egyetlen embert érint csak az országban: Orbán Viktort.

A módosítás a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat (kekva) is érintené. Ezek közé tartoznak például azok az alapítványok, amelyek a magyar egyetemek jelentős részét működtetik. A javaslat szerint ezen alapítványok vagyona nemzeti vagyonná válna, az alapítói jogokat a kormány gyakorolná, és a kabinet jogosult lenne az alapítványok megszüntetésére is. A megszüntetett alapítványok jogutódja az állam lenne.

A Tisza Párt emellett a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetésének alkotmányos előkészítését is kezdeményezi. Ennek érdekében kivennék az Alaptörvényből azt a részt, amely kimondja, hogy Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége. A tervezet eltörölné azt a rendelkezést is, amely szerint az ország alkotmányos önazonosságát egy sarkalatos törvénnyel létrehozott, független szerv védi.

A „Magyarország Alaptörvényének tizenhatodik módosítása” című javaslat elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatására lenne szükség. Az Országgyűlés a tervek szerint jövő héten ül össze.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT