Nyolc év után elindult a személyforgalom a Szeged és Szabadka vasútvonalon. Ma hajnaltól újra járnak a személyvonatok Magyarországról Szabadkára, napi 10 járat közlekedik majd a két ország között.
Napi öt pár, azaz tíz járat lesz a két ország között, ebből négyet magyar, hatot szerb Uzsgyi motorvonat fog kiszolgálni.
A menetidő Szeged és Szabadka között mintegy másfél óra lesz a határrendészeti vizsgálatokkal együtt. Az első vonat Szegedről 5:19-kor indul és 7 órakor érkezik Szabadkára, Szabadkáról pedig 6:03-kor indul és 7:25-re érkezik Szegedre, ez biztosítja a reggeli hivatásforgalmat (munkába, iskolába járást). A menetrenddel így a Budapest-Nyugatiból 5:53-kor induló Napfény InterCityvel, illetve oda 21:07-kor érkező Napfény IC-vel akár egynapos vasúti utazás is tervezhető a fővárosból Szabadkára vagy Palicsra.
Az árak változóak:
- Szeged Nagyállomástól Palicsig, illetve Szabadka végállomásig érvényes, teljesárú menetjegy ára 6,20 euro, azaz jelenlegi árfolyamon 2356 forintba kerül,
- Szeged–Horgos, Szeged–Bácsszőlős, Szeged–Hajdújárás között 4,80 euroért, azaz mostani árfolyamon számolva 1824 forintért lehet utazni,
- gyermekek 6 éves korukig ingyen utazhatnak, továbbá Magyarországon 15., Szerbiában 14. életévük betöltéséig féláron,
- a vonatokra a rendelkezésre álló helyek mértékéig kerékpárjegy is váltható 2 euróért a vonat személyzetnél.
Az ország- és vármegyebérletek nemzetközi utazásra nem vehetők igénybe, azaz szerbiai úti cél esetén az országhatárig sem érvényesek, az ilyen bérletek tulajdonosainak utazásuk teljes hosszára érvényes menetjeggyel kell rendelkezniük. Ugyancsak fontos tudnivaló, hogy a Magyarországon érvényes kedvezmények csak az országhatárig vehetők igénybe, így a szerbiai szakaszra például nyugdíjas utasainknak is jegyet kell váltaniuk.
Forrás és teljes cikk: economx.hu







