Rekordgázsiért veri véresre egymást a nehézsúly két gigásza a vitathatatlan trónért

Már szinte minden készen áll arra, hogy július 19-én a londoni Wembley-ben majd százezer ember előtt összecsapjon egymással a profi boksz királykategóriájának két világbajnoka a vitathatatlan címért. A WBA, a WBC, a WBO és az IBO bajnoka, Olekszandr Uszik és az IBF vb-övének tulajdonosa, Daniel Dubois körül csak úgy záporoznak az eurómilliók, ugyanis a veretlen ukrán 112, míg brit ellenfele „csak” 58 millió eurót kap a csúcsmeccsért.

Már nem kell sokáig várni arra, hogy ismét vitathatatlan bajnoka legyen a profi ökölvívás királykategóriájának. Ugyanis július 19-én ismét összecsap egymással a WBA, WBC, WBO és IBO világbajnoka, az ukrán Olekszandr Uszik (23-0, 14 KO), valamint az IBF világelsője, a brit Daniel Dubois (22-2, 21 KO). A gálára természetesen minden jegy elkelt, ami azt jelenti, majdnem százezer ember láthatja majd a nagy visszavágót. Ugyanis kettejüknek nem ez lesz az első összecsapása, hiszen 2023 augusztusában a lengyelországi Wroclawban már randevúztak a ringben, és az ukrán a 9. menetben kiütötte Dubois-t. Ám a brit nem felejtette el, milyen körülmények között veszített, és azt ígéri, ezúttal még a bírók sem segíthetnek Uszikon.

Július 19-én a Wembleyben másodszor is összecsap egymással Uszik és Dubois
Július 19-én a Wembleyben másodszor is összecsap egymással Uszik és Dubois      Fotó: NurPhoto via AFP/Foto Olimpik/NurPhoto

Uszik máig állítja, jogosan verte két éve Duboist, utóbbi vitatja az ukrán szavait

Daniel Dubois 2023. augusztus 26-a óta csak és kizárólag arra vár, hogy végre-valahára újra összecsaphasson Olekszandr Uszikkal. Ugyanis az ukrán világklasszis azon az estén, a lengyelországi Wroclawban egy olyan meccsen ütötte ki a brit bunyóst a 9. menetben, hogy sokak szerint már az ötödikben le kellett volna állítani a meccset, miután az ukrán padlóra került. 

Ugyanis Dubois egy testütéssel leküldte Uszikot, aki nemhogy tízig, de hosszú másodpercekig képtelen volt felállni. Ám sokak döbbenetére a ringbíró jelezte, nincs számolás, mert Uszik mélyütéstől került padlóra. 

A vita azóta is arról szól, vajon a mérkőzésvezetőnek igaza volt-e. Az ukrán világbajnok azóta is állítja, jól döntött a bíró, míg Dubois azt hangoztatja, most végre üt az igazság órája, miközben mindenkinek felhívja a figyelmét arra, miként bánt el tavaly szeptemberben a Wembley-ben Anthony Joshuával.

Az Uszik-Dubois meccs plakátja
Az Uszik–Dubois meccs plakátja. Fotó: DANZ

Rekordgázsiért veri szét egymást Uszik és Dubois

Úgy tűnik, a sors mindenképpen szeretne igazságot szolgáltatni, így július 19-én az év egyik legnagyobb gáláján a 27 éves brit és a 38 éves ukrán ismételten összecsap egymással, ám az első ringháborúhoz képest két nagy különbséggel: ezúttal Dubois is világbajnokként lép majd ringbe, másrészt a tét a súlycsoport vitathatatlan bajnoki címe lesz. Ennek megfelelően természetesen a pénzdíj is ehhez fogható:

  • összdíjazás: 170 millió euró
  • Uszik meccspénze: 112 millió euró
  • Dubois meccspénze: 58 millió euró
  • a tét: vitathatatlan nehézsúlyú bajnoki cím: WBA, WBC, WBO, IBF és az IBO vb-öve

Uszik ezzel a csekélyke összeggel végleg belép a legjobban fizetett profi bunyósok közé, igaz, meg sem közelíti Floyd Mayweather bevételeit, aki csak a Manny Pacquiao és a Connor McGregor elleni meccseivel 450 millió eurót kaszált.

Dubois kegyetlenül elintézte Anthony Joshuát 2024 szeptemberében:

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT