Sinkovits Péter regénye, A hologram hintóján a zEtna Vulkáni Helikon sorozatának 43. darabjaként látott napvilágot, s méltó módon illeszkedik a sorozat szellemi vállalásához: a valóság és a képzelet határvidékén bolyongó, filozofikus, sokrétegű próza. A kötet különös, már-már lírai szerkezetű epizódokból épül fel, melyek hol összefonódnak, hol önálló novellisztikus szigetekként úsznak az olvasó tudatában.
A regény központi alakja Bertold, aki szemlélője, elszenvedője és időnként aktív szereplője a történéseknek, miközben egyfajta időn és téren kívüli létállapotban mozog. Az írás töredezett szerkezete és szándékosan elmosott időkezelése egyfajta „holografikus” olvasásra késztet: a valóság, az emlékezet és a képzelet rétegei egymásra vetülnek, el-eltolódnak, miközben a történet sosem adja meg a klasszikus regényeknél megszokott kielégítő linearitást.
Sinkovits bravúrosan bánik a nyelvvel: a dialógusok színpadiasak, filozófiai eszmefuttatásokká lényegülnek, melyekben az élet, halál, bűn és bűnhődés, a feltámadás, a hit és a kétely kérdései vetődnek fel. Különösen emlékezetes Georgina és Bertold párbeszéde, mely a feltámadás fogalmát járja körül a legmélyebb emberi szorongások felől.
A regény jelentős része az emberi emlékezés működését modellezi: a vissza-visszatérő múlt, az újraálmodott jelenetek, a folyamatos belső monológok és a szereplők álomszerű lebegése az olvasót is a belső világok felé fordítja. A Sanghaji napló, a Titkos szoba vagy éppen Jutka levele című szakaszok külön-külön is megállják helyüket kisprózaként, miközben egységes hangulati és tematikai ívet alkotnak.
Sinkovits írása mélyen egzisztencialista, ugyanakkor a kelet-európai lét abszurdját is finoman jeleníti meg: az államfő látogatása, az ügynöki megbízás vagy a színésznő sorsa mind a kicsinyes hatalmi játszmák és a személyes sorsok tragikomikus találkozásainak példái.
A hologram hintóján nem könnyű olvasmány. Lassú, elmélyült befogadást igényel, cserébe egy rendkívül rétegzett, filozofikus és lírai világot tár fel. A regény műfaji besorolása sem egyszerű: regényként jelölt, de valójában egyetlen hosszú, hömpölygő, szinte versszerű meditáció az emberi létezés esélytelenségéről, ugyanakkor az újrakezdés, a feltámadás vágyáról is.
Sinkovits Péter könyve különleges élményt kínál: a hétköznapok realitásából egyre inkább az allegória, a mítosz és a metafizikai gondolatok világába rántja az olvasót. Azoknak ajánlható, akik nem a történetet, hanem a szöveg mögött felsejlő gondolatiságot keresik az irodalomban.
