Szerdán este különleges energiák töltötték meg a szabadkai Mathias Corvinus Collegium előadótermét, ahol Rakonczay Gábor, az Atlanti-óceán magyar meghódítója tartott egyórás, lélegzetvételnyi szünetet sem engedő előadást.
A terem már az esemény kezdete előtt megtelt, a hangulat pedig olyan volt, mint indulás előtt egy kikötőben: csendes izgalom, feszültséggel teli várakozás, majd amikor Rakonczay a színpadra lépett, hirtelen olyan csönd ereszkedett a terembe, mintha mindenki egyszerre húzta volna be a vitorlákat.
Az előadás során — ahogy azt korábbi fellépésein is megszokhattuk — nem csupán a fizikai kihívásokról beszélt, hanem arról a belső útról is, amely minden expedícióját kíséri. Mesélt a magányról, mely napokon át körülöleli az embert a nyílt vízen, a félelemről, mely néha úgy csap le, mint egy váratlan hullám, és arról a különös, mély békéről, amely csak akkor érkezik meg, amikor már nincs más kapaszkodó, csak az ember saját akarata.
A hallgatóság számos olyan történetet is hallhatott, amely ritkán kerül felszínre egy-egy expedíció kapcsán. Rakonczay Gábor beszélt a cápákkal való találkozásokról a nyílt óceánon, amikor az ember hirtelen rádöbben, hogy nem ő áll a tápláléklánc csúcsán, valamint arról is, miként lehet védekezni a jegesmedvék ellen a sarkvidéki környezetben. Ezeket a helyzeteket nem szenzációként, hanem a természet részeként mutatta be, hangsúlyozva: a félelem nem gyengeség, hanem egy olyan jelzés, amely segít életben maradni, ha az ember megtanulja helyén kezelni.
A közönség többször is visszatartotta a lélegzetét, amikor felvillant egy-egy vihar, egy törött evező vagy egy olyan pillanat, amikor a túlélés már nem volt magától értetődő. Rakonczay azonban mindvégig nyugodt, szinte derűs hangvételben mesélt — mintha azt üzenné: a legnagyobb hullámok is megszelídíthetők, ha az ember nem felejti el, miért indult útnak.
Az est egyik legmeghatározóbb pillanata akkor érkezett el, amikor bejelentette: a 2025-ben 75 nap alatt végrehajtott újabb Atlanti-óceán-átkelése volt az utolsó nagy expedíciója. Elmondta, hogy lezártnak érzi ezt az életszakaszt, és visszavonult az extrém sport világától. Szavai nem búcsúként hatottak, sokkal inkább egy beteljesült pálya természetes lezárásaként: mindent megtett, amit eltervezett, és most már más formában szeretné továbbadni tapasztalatait és szemléletét.
Az est végén hosszú, hálás taps kísérte le a színpadról. A szabadkai közönség nem csupán egy előadást kapott, hanem egyórányi inspirációt is, melyben benne volt minden: küzdelem, hit, bátorság és az a különös, csendes erő, amely csak azok sajátja, akik már szembenéztek a világ legnagyobb elemeivel — és visszatértek, hogy elmeséljék.
Rakonczay Gábor történeteiről, gondolatairól és pályafutásának lezárásáról bővebben a Hét Nap jövő heti számában olvashatnak.
Forrás: Hét Nap
Fotó: Vámos Arnold
