Politikai okokból nem fogott kezet a magyar teniszezőnővel egy ukrán játékos

Magyar–ukrán összecsapásra került sor a kolozsvári tenisztorna második fordulójában, amelyet már a mérkőzés előtt komoly feszültség előzött meg. Az ukrán Olekszandra Olijnyikova ugyanis kijelentette, hogy a találkozó végén nem fog kezet ellenfelével, Bondár Annával. Ezen túlmenően még feltételt is szabott, melynek teljesülésével hajlandó csak megbékélni a magyar teniszezőnővel. Döntését azzal indokolta, hogy Bondár 2022-ben részt vett egy oroszországi bemutató tornán.

Az orosz–ukrán háború 2022-es kitörését követően az ATP és a WTA minden orosz és fehérorosz tenisztornát felfüggesztett, ennek ellenére Szentpéterváron azóta több alkalommal is rendeztek Gazprom által szponzorált viadalokat. Egy ilyen tornán szerepelt évekkel ezelőtt Bondár Anna is, ami Olijnyikova szerint elfogadhatatlan, és komoly felháborodást váltott ki belőle – írja a Mandiner.

A világranglista 91. helyén álló ukrán teniszező kemény szavakkal indokolta álláspontját.

Bondár 2022 decemberében részt vett az oroszországi North Palmyra Trophies-tornán, nyíltan figyelmen kívül hagyta a nemzetközi szankciókat és az agresszor állammal szembeni korlátozásokat. A tornát a Gazprom finanszírozta, amely az orosz háborús gépezet egyik kulcsfontosságú pénzügyi pillére. Oroszország ugyanezeket a forrásokat használja ukrán nők és gyermekek megölésére és megcsonkítására, szüleink, testvéreink és férjeink elpusztítására”

– fogalmazott Olijnyikova, majd történelmi párhuzamot is vont, amikor erkölcsi szempontból hasonlította össze az eseményeket:

„2022 decemberében Oroszországban teniszezni, és elfogadni a Gazprom által adott pénzt, erkölcsi szempontból egyenértékű azzal, mintha 1941-ben a náci Németországban szerepelnének, és az auschwitzi és treblinkai haláltáborokban meggyilkolt zsidóktól elvett ékszerekkel fizetnének. Ugyanaz a gonosz – csak 80 évvel később”

– mondta, majd hozzátette: „Ezért nem tudom rávenni magam, hogy fényképeket készítsek vagy kezet fogjak valakivel, aki olyan forrásokból kapott pénzt, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a hazám elleni háborúhoz.”

Olijnyikova nem zárta ki a megbékélés lehetőségét sem, azonban ehhez feltételt szabott: „Elismerem annak a lehetőségét, hogy Anna hibázott, amikor meghozta ezt a döntést – bár rendkívül súlyos volt. Kész lennék a jövőben kezet fogni vele, ha nyilvánosan elismeri ezt a hibát, bocsánatot kér az ukrán néptől, valamint egyértelműen elítélné Oroszország Ukrajna elleni agresszióját és Vlagyimir Putyint”.

Higgadt reakció az agresszív provokálásra

A kolozsvári tornán az ukrán teniszező végül 6:4, 6:4-re győzött, és a mérkőzés után valóban nem ment (a teniszben szokásos módon) a hálóhoz kezet fogni. Bondár Anna a Kolozsvári Rádiónak reagálva az esetre elmondta, hogy korábban több ukrán teniszező ellen is pályára lépett, de hasonló nem fordult még elő. „Más ukrán ellenfelekkel is teniszeztem korábban, tavaly például Szvitolinával háromszor, vele és más ukrán játékossal sem volt hasonló esetre példa. Nyilván nem esik jól, de ez az ő döntése, amit el kell fogadjak” – fogalmazott a magyar játékos.

Bondár a mérkőzést követően hozzátette:

„Készültem rá, hogy ez lesz. Nem egy egyszerű helyzet, de ő a döntését meghozta, nekem ezt el kellett fogadnom. Nem tudok a történteken változtatni és soha nem támogattam a háborút, azt szeretném, ha béke lenne a világban.”

A teniszező azt is elmondta, bízott abban, hogy ellenfele a mérkőzésig esetleg meggondolja magát, de erre nem került sor, és a bemelegítés során sem nyílt lehetőség a helyzet tisztázására.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

Film

Egyre népszerűbb magyarkanizsai mozi

Egyre népszerűbb a mozi Magyarkanizsán. Számos magyar és nemzetközi filmet is bemutattak már a helyi Művészetek Háza mozitermében. 2024-ben teremtődtek