Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke bejelentette, hogy Magyarország Kormánya biztosította a Prosperitati Alapítvány számára a szükséges forrásokat, így az év végéig minden, falusi házvásárlásra és kisértékű mezőgazdasági fejlesztésre pályázó támogatottal szerződést kötnek. Ez jelentős előrelépés a jelenlegi gazdasági és biztonsági környezetben, hiszen a legutóbbi pályázati körben 740 pályázó részesült kedvező elbírálásban, amely több mint 8,5 millió euró támogatást jelent.
Az elmúlt egy évben összesen 1815 pályázatot bíráltak el sikeresen, a támogatások összege pedig meghaladta a 20,8 millió eurót. Pásztor külön köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek és a magyar kormánynak, amiért továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a vajdasági magyar közösség prioritásaira.
A VMSZ elnöke emlékeztetett: a tavaly novemberi találkozó után három év szünetet követően újabb pályázati fordulót hirdettek meg, amely most sikeresen lezárult. A VMSZ elkötelezett a folytatás mellett, hogy a vajdasági magyar közösség fejlődése töretlen legyen.