Saját magát sebesítette meg három lány Péterrévén, akik a Samu Mihály Általános Iskola diákjai – tette közzé a webinfo.rs. A tanulók egy ceruzahegyezőből kivett pengével okoztak maguknak sérüléseket – erősítették meg az iskolából.
Egy fiú véletlenül kivette a pengét és megsebesítette magát, ezután a lányok észrevették, hogy az eszköz önsértésre is használható. Az iskola úgy véli, hogy a további motiváció a TikTok közösségi hálóról származhatott, ahol korábban is dokumentáltak veszélyes és kockázatos viselkedésre ösztönző kihívásokat a fiatalok körében.
Az esetet először az osztályfőnök jelezte, aki egy szülőtől értesült a történtekről. Ezt követően a diákokat azonnal pszichológiai beszélgetésre irányították az iskola pszichológusához.
A lányok pszichológiai teszten vettek részt, és fokozott nevelési figyelem alá kerültek. A szülőket is bevonták a folyamatba, és minden osztályfőnök és tanár részletes iránymutatást kapott a tanulók figyelemmel kísérésére.
„A legfontosabb, hogy a tanulók biztonságban vannak, az esetet időben felfedeztük, és a támogatási intézkedések folyamatban vannak. Fontos, hogy mindannyian – szülők és pedagógusok – tudatában legyünk annak, mennyire részévé vált a digitális világ a gyerekeink életének, és mennyire oda kell figyelnünk arra, hogy mit néznek az online világban” – közölte Lehócki Tünde, a Samu Mihály Általános Iskola igazgatónője a webinfo.rs-nek.