A mezőgazdasági termékek ára augusztusban 8,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A gyümölcsök ára több mint 23 százalékkal esett vissza – közölte a Köztársasági Statisztikai Hivatal (RZS).
A gabonafélék ára 8,5 százalékkal mérséklődött tavaly augusztushoz képest. Az állatállomány és a baromfi 9,8 százalékkal, az állati termékek pedig 10,6 százalékkal kerültek kevesebbe. A legnagyobb csökkenést a gyümölcsök esetében jegyezték fel: ezek ára 23,3 százalékkal volt alacsonyabb.
Az idei év első nyolc hónapjában a mezőgazdasági és halászati termékek átlagára 5,8 százalékkal maradt el a 2025 azonos időszakában mért szinttől.
A visszaeséshez a gabonafélék 2,3, az ipari növények 3,6, az állatállomány és a baromfi 6,7, valamint az állati termékek 5,7 százalékos árcsökkenése járult hozzá – közölte az RZS.
Címlapképünk illusztráció, forrás: REUTERS/Antonio Bronic







