Bár Andruskó Csaba, a sportközpont igazgatója azt jelentette be, hogy július elsején megnyitja egy év kihagyás után kapuit a Đorđe Predin Badža Sportközpont szabadtéri medencekomplexuma, ez mégsem következett be. A sportközpont igazgatója ma közölte, hogy ez remélhetőleg a hét végéig mégis megtörténik majd, miután megkapják a víz mintavételének az eredményeit – írja a Bečejski Mozaik.
A helyi hírportálban az is olvasható, hogy július elsején, amikor meg kellett volna, hogy nyissa kapuit a szabadtéri medencekomplexum még munkálatok zajlottak és csak a nagy olimpiai medence volt feltöltve vízzel. A geotermikus vízzel feltöltött kismedencék körül még a betonlapok elhelyezésével foglalkoztak az ott dolgozók.
Az óbecsei sportközpont szabadtéri medencekomplexuma nagyjából 800 személy befogadására alkalmas, egy olimpiai medence és három geotermikus vízzel feltöltött kismedence található, a bébimedencét pedig két évvel ezelőtt újították fel.
Az idei nyári idényben a korábbi árakkal várják majd a látogatókat. A napijegyek ára 250 dinárba kerül, a négy személyre szóló családi jegyek pedig 800 dinárba.