Különös nyomozás indult Németországban, állatvédelmi szabályok megsértése miatt vizsgálják annak a rendőrnek az ügyét, aki lelőtt egy kétméteres harcsát a Brombach-tóban. A gigantikus hal korábban több fürdőzőt is megtámadott – most az a kérdés, indokolt volt-e az elpusztítása.
Vizsgálatot indított a német ügyészség egy különös ügyben: egy bajor tóban lelőtt, kétméteres harcsa ügyében nyomoznak, mivel felmerült az állatvédelmi törvény megsértésének gyanúja – írja a Pecaverzum.
Az ansbachi ügyészség szóvivője, Jonas Heinzlmeier megerősítette: a nyomozást a bajor tartományi bűnügyi hivatal vezeti, mivel az egyik érintett – aki három lövést adott le a vízbe – rendőrként dolgozik. A feljelentést a PETA állatvédő szervezet, valamint egy magánszemély nyújtotta be.
A rendőrség beszámolója szerint a 205 centiméter hosszú harcsa június 20-án legalább öt fürdőzőt harapott meg a dél-bajorországi Brombach-tóban, és az eset után újabb támadás is történt. A hatóságok a helyi horgászegyesülettel és vízügyi szervekkel egyeztetve úgy döntöttek: a veszélyesnek ítélt állatot el kell távolítani, különösen mivel a tó partján egy zenei fesztivált is tartottak.
A harcsa azonban nem adta könnyen magát. A rendőr a tóba lőtt, de az óriáshal túlélte a lövéseket. Végül halászok tudták kifogni, negyven percnyi küzdelem után.
Heinzlmeier szerint most azt kell tisztázni, valóban szükségszerű volt-e az állat elpusztítása. Ha nem állt fenn közvetlen veszély, a német állatvédelmi törvény értelmében a cselekedet jogsértő lehet. Az ügy kivizsgálása várhatóan néhány hetet vesz igénybe.
A szakértők szerint a harcsa viselkedése kivételes. Ezek a halfajok általában éjszaka aktívak, és nem támadnak emberekre – kivéve az ívási időszakot, amely májustól júniusig tart. A Brombach-tóban valószínűleg a szokatlanul alacsony vízállás sodorta mélyebb területekre az ívni készülő állatokat, amelyek így szokatlan közelségbe kerültek a fürdőzőkkel.