Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott kedden reggel Magyar Péter, amelyen ismertette a 2023-as kegyelmi botrányhoz kapcsolódó, frissen nyilvánosságra hozott dokumentumok részleteit. A kormany.hu/igazsagtetel oldalon közzétett iratok jelentős része kitakarásokkal jelent meg, a miniszterelnök szerint azonban így is fontos részletek derülnek ki az ügy hátteréről.
A tájékoztatón Magyar Péter hangsúlyozta: a kegyelmi ügyek alapvetően nem nyilvánosak, ebben az esetben azonban szerinte indokolt volt a dokumentumok közzététele, mivel K. Endre saját könyvében maga is írt az ügyről, ezzel részben feloldva a titoktartást.
A miniszterelnök külön köszönetet mondott a 444.hu újságírójának, Kaufmann Balázs, valamint Fülöp Botond ügyvédnek, akiknek szerepük volt abban, hogy az ügy részletei nyilvánosságra kerülhettek.
A sajtótájékoztatón ismét előkerült Gaudi-Nagy Tamás neve is. Magyar Péter egy félmondatos utalással beszélt róla, amelyet a 444.hu úgy értelmezett, hogy az ügyvéd szerepére célozhatott a kegyelmi kérvény előkészítésében. A Népszava már 2024-ben írt arról, hogy Gaudi-Nagy Tamás közreműködhetett az ügyben, ezt azonban hivatalosan továbbra sem erősítették meg.
A 444 megkereste Gaudi-Nagy Tamást is, aki válaszában élesen bírálta Magyar Pétert, és „gyáva, narcisztikus és hazug uszítónak” nevezte a kormányfőt. Arra ugyanakkor nem adott egyértelmű választ, hogy részt vett-e a kegyelmi kérvény elkészítésében, később pedig a HVG kérdésére csak annyit közölt: „Nem én adtam be.”
Magyar Péter a tájékoztatón részletesen ismertette a kegyelmi eljárás menetét is. Elmondása szerint a kérelmek az Igazságügyi Minisztériumba érkeznek, ahol a kegyelmi főosztály szakmai véleményt készít, majd az igazságügyi miniszter tesz javaslatot a köztársasági elnök felé. A döntést végül az államfő hozza meg, de a miniszteri ellenjegyzés politikai felelősséget is jelent.
A bemutatott dokumentumok szerint az Igazságügyi Minisztérium kegyelmi főosztálya nem támogatta K. Endre kegyelmi kérelmét. Magyar Péter szerint ugyanakkor az ügy szokatlan gyorsasággal haladt végig a rendszeren: néhány nap alatt megszülettek azok a dokumentumok, amelyek normál esetben akár hónapokig tartó folyamat részét képezik.
A miniszterelnök a tájékoztató végén felszólította Sulyok Tamás államfőt, hogy a Sándor-palotában található további dokumentumokat is hozzák nyilvánosságra.
Nem sokkal később a Sándor-palota közleményben reagált. A köztársasági elnök hivatala azt írta: együttműködnek a kormánnyal a K. Endre ügyében született iratok nyilvánosságra hozatalában, és hivatalos megkeresés esetén átadják a rendelkezésükre álló dokumentumokat. Kiemelték, hogy a most nyilvánosságra hozott iratok az Igazságügyi Minisztériumban található dokumentumok voltak.







