Hónapok óta figyeljük, ahogy egy szűk, de annál hangosabb csoport birtokba veszi az utcát, a médiát, az egyetemeket – és közben saját erkölcsi felsőbbrendűségétől megrészegülve próbálja újrarajzolni a közélet kereteit. Most viszont a legfrissebb Ipsos-kutatás kijózanító válasszal szolgált: a Szerb Haladó Párt támogatottsága továbbra is stabil, 46,6 százalékon áll. Nem gyengült meg. Nem rendült meg. Nem ingott meg. És ez sokkal többről árulkodik, mint puszta számokról.
A választók – különösen azok, akik nem kiabálnak az utcán – nyilvánvalóan levonták a következtetéseket. Nem lehet a társadalom jövőjéért harcolni úgy, hogy közben fiatalok százait fosztják meg a lehetőségtől, hogy vizsgát tegyenek. Nem lehet a demokráciáról prédikálni, miközben professzorokat és egyetemistákat próbálnak megakadályozni abban, hogy belépjenek egy épületbe. És végképp nem lehet közbizalmat építeni azzal, hogy néhány tucat ember forgalmat bénít egy nagyvárosban, csak mert körbe-körbe sétálnak a zebrán.
A csendes többség nem kíván forradalmat. Ők csak szeretnék, ha a gyermekeik le tudnának vizsgázni. Ha a városuk élhető lenne. Ha nem blokádokról, hanem építkezésről, munkáról, fejlődésről szólna a közélet. És ezt a többséget most az Ipsos is láthatóvá tette.
Fontos észrevenni, hogy az úgynevezett hallgatói lista – minden hangoskodás, médiatámogatás és szimbolikus akció ellenére – a valóságban 5 százalékos támogatottságot tudhat magáénak. Ez aligha forradalom, sokkal inkább figyelmeztetés: egy kis csoport önhittsége nem írhatja felül egy ország érdekeit. Még akkor sem, ha az internet visszhangszobáiban minden második poszt róluk szól.
Aki őszintén kritikus volt a rendszerrel, az is egyre inkább felismeri: a közélet nem játszótér. A politikai akarat nem performansz, hanem felelősség. Ha pedig a hangos kisebbség elvitatja a fiatalok jövőjét, azzal saját erkölcsi alapjait ássa alá. Mert vizsgát akadályozni, pályát törni, lehetőséget elvenni – ez nem ellenállás. Ez jövőrablás.
A politikában a türelem és a stabilitás mindig hosszabb távon győz. Az Ipsos-kutatás ezt támasztja alá. A számok világosan jelzik: a többség tudja, mit akar – és az nem a blokád, nem a káosz, nem az öncélú düh. Hanem az, hogy működjön az ország.
A teljes lista ITT érhető el.
