Nem kell túl messzire mennie, ha testközelből akarja látni, milyen tankokkal harcolnak az orosz–ukrán háborúban

Szeged határában olyan harcjárművek hatástalanított másait találhatják meg az érdeklődők, amelyek ma is részt vesznek az orosz–ukrán háborúban. A Szegedi Hadiparkban így akár félelmetesnek tűnő tankokkal is szembenézhetünk.

Található ott még D–20-as ágyútarack, amely akár 16–24 kilométeres távolságra is képes tüzelni. Van még ott szovjet gyártmányú MT 12-es, százmilliméteres páncéltörő ágyú, amely képes a világ legerősebb harckocsijának páncélját is átlőni.

A Szegedi Hadipark egyik legritkább és legnagyobb járműve a Gvozgyika megnevezésű önjáró löveg. 7 és 8 kilométer/óra sebességgel és masszív 16 tonnás tömegével önmaga erejéből tudott helyet változtatni. Víz sem akadály neki, könnyen tud közlekedni nem csak szárazföldön. A gránátot akár 16 kilométeres távolságra is el tudta tüzelni. Feladata az volt, hogy tüzérségi előkészítéssel megtörje az ellenség védelmét a városok ostroma során. Az országban magángyűjtőknél csak kettő van belőle, ebből az egyik a Hadiparké.

A harcjárművek a Szegedi Hadiparkban igazoltan veszélytelenek, hiszen már régóta működésképtelenek és hatástalanítva is vannak. Csupán a múlt emlékeit és a háborúk szörnyűségeit őrzik. A járműveken szerencsére már csak az idő vasfoga hagy nyomot.

Forrás: Délmagyar

Fotó: Karnok Csaba/Délmagyar

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT