Szokatlan útvonalon kellett repülnie az Air Serbia egyik belföldi járatának a hétvégén: a Nišből Belgrádba tartó repülőgép a közép-szerbiai vihar miatt Románia és Bulgária légterén keresztül jutott el a szerb fővárosba.
A rendhagyó kerülőút oka a közép-szerbiai heves zivatar volt, amely vasárnap vonult át a térségen. A járat személyzete a légiforgalmi és meteorológiai szolgálatokkal együttműködve úgy döntött, hogy elkerüli a vihart – közölte Nenad Breberin kapitány, aki hangsúlyozta, hogy minden ilyen döntést a kapitány hoz meg, a legénység és az utasok biztonságának szem előtt tartásával.
„Tudjuk, hogyan haladnak a viharzónák, és amikor eljön a pillanat, hogy el kell kerülnünk az időjárási jelenséget, azt rutinszerűen meg is tesszük – néha akár három országon keresztül is” – fogalmazott Breberin.
Dina Milovanović másodpilóta hozzátette, hogy aznap hatalmas esőfelhők fejlődtek ki, és az ilyen típusú felhőket a repülés során minden esetben megpróbálják elkerülni.
„A kollégák a lehető legnagyobb távolságot próbálták tartani a zivataroktól, így végül két másik ország légterébe is berepültek, mielőtt biztonságosan landoltak Belgrádban” – mondta a másodpilóta.
A kapitány szerint a repülőgép személyzete mindig előzetes tájékoztatást kap a várható időjárási körülményekről, és az ilyen kerülő manőverek bevett eljárásnak számítanak a polgári repülésben.
A RTS-nek nyilatkozó Milovanović hangsúlyozta: a járat utasai nem voltak veszélyben, csupán enyhébb turbulenciát érzékelhettek, ami ilyen körülmények között elkerülhetetlen. Mint mondta, az Air Serbia gyakran előre is tájékoztatja utasait a lehetséges időjárási problémákról, így fel tudják készíteni őket az esetleges változásokra.