Napokon belül kitörhet a világ egyik legveszélyesebb vulkánja

Napok óta veszélyhelyzet van Izland szigetének délnyugati térségében: vulkánkitörés fenyeget, melynek bekövetkezése a sziget történetének egyik lehetséges legnagyobb katasztrófájának nyomasztó képét vetíti előre.

A Reykjanes-félszigeten jelenleg zajló intenzív szeizmikus tevékenység 800 éves nyugalmi időszak után indult meg 2020-ban, mostanra pedig a felfoghatatlan mennyiségű magma a földrengések eltolódó iránya miatt a város alatt gyűlt össze. Ezt észlelték a tudósok, aminek nyomán evakuálták a városka lakosságát. Hozzá kell ugyanakkor tenni: senki nem tudja biztosan megmondani, bekövetkezik-e vulkánkitörés. A szakemberek szerint arra is megvan az esély, hogy a felszín alatti folyamatok abbamaradnak, és visszaáll a nyugalmi állapot – ha viszont megtörténik a kitörés, az akár egész Izland életét megváltoztathatja.

Izland fővárosa a kitörés becsült helyszínétől nagyjából 40 kilométerre, északkeletre található. Reykjavíkot a vulkánkitörés jelentette közvetlen veszély nem fenyegeti, de ha a kitörés a tengerben történik, a levegőbe jutó anyagok miatt az ott élőknek is számítani kell a levegő minőségének jelentősé romlására.

Izland legnagyobb kitörése 1783-1784-ben zajlott, amikor a Vatnajokulltól nyugatra fekvő Lakiban egy lávarengeteg tört ki, és a sziget lakott történetének legsúlyosabb katasztrófáját idézte elő. A kitörés az éghajlatra, a termésre, és általában véve az egész világon hatással volt az emberek életére.

A teljes cikk elérhető az Origo oldalán.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT