A szerbiai belpolitikai válság közepette sokan teszik fel a kérdést: miért nem száll be a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az utcai tiltakozásokba, miért nem hallatja hangját hangosabban az ellenzék soraiban? A válasz egyszerű: a vajdasági magyar közösséget ellenzékből nem lehet hatékonyan képviselni a jelenlegi helyzetben. Éppen ezért a VMSZ számára az egyedüli járható út a konstruktív politizálás – dolgozni, nem pedig beleavatkozni a politikai kakofóniába. Ez nem gyávaság vagy elvtelenség, hanem tudatos stratégia a közösség érdekében.
Tanulságok 2000-ből: Kellett egy erős ellenzék és vezetők
Idézzük fel 2000 őszét: Slobodan Milošević elcsalta a választásokat, de az addig megosztott ellenzéki erők összefogtak ellene. Olyan karizmatikus vezetők álltak az ellenzék élén, mint Vuk Drašković, Zoran Đinđić vagy Vojislav Koštunica, akik képesek voltak mozgósítani a tömegeket és hiteles alternatívát nyújtani a rezsimmel szemben. Az eredmény ismert: a népakarat elsöpörte a diktatúrát, Szerbia demokratikus útra lépett. Ilyen történelmi pillanatokban az ellenzéki kiállás nemcsak erkölcsös, de kifizetődő is volt, hiszen reális esély mutatkozott a változásra és arra, hogy az új hatalom a kisebbségi jogokat megerősítse és az az érdekes helyzet állt elő, hogy még ebben a formációban sem feltétlenül tudta érvényesíteni az akaratát Kasza József, a VMSZ akkori elnöke. A VMSZ egyik fő célja az volt, hogy három felé szakított magyar tömböt (Topolya, Kishegyes, és Szabadka az Észak-bácskai körzethez tartozik, Óbecse és Temerin a Dél-bácskai körzethez, míg a többi magyar község az Észak-bánsági körzethez), hogy egy közigazgatási egységben legyenek legalább a bácskai magyarok. Zoran Đinđić ekkor erről hallani sem akart, pedig azt gondolná az ember, hogy Kasza József, mint miniszterelnök-helyettes egy ilyen változtatást végig tudott volna vinni.
2025: Vezető nélküli tiltakozások
Ezzel szemben 2025-ben hónapok óta tartanak tiltakozások Szerbiában, de hiányzik belőlük egy kulcsfontosságú elem: egy vagy több markáns vezető arc. Nincs egy Đinđićhez vagy Koštunicához mérhető ellenzéki vezető, aki egységbe kovácsolhatná a sokszínű, széthúzó ellenzéket, és közös stratégiát adhatna neki. A tüntetések ugyan erős és sok esetben jogos kormánykritikát fogalmaznak meg, de nem kínálnak kézzelfogható, hihető alternatívát a hatalommal szemben. Az ellenzék eddigi leglátványosabb akciója a parlament füstbombákkal való megzavarása volt – ám őszintén fel kell tenni a kérdést: mit nyert ezzel az ország, különösen mit nyertek a vajdasági magyarok? A válasz egyértelmű: semmit. Nem lett jobb a magyar közösség helyzete, egyetlen problémájuk sem oldódott meg attól, hogy az ellenzéki képviselők füstbe borították az üléstermet. A puszta látványpolitizálás nem helyettesíti az érdemi eredményeket és alapvetőleg alkalmatlanok, hogy a tüntetések követeléseit teljesítsék. Ebben az esetben, egy kisebbségi pártnak kellene a tüntetések élére állnia? Nem túl életszerű döntés lenne, főleg azokat a szempontokat figyelembe véve, hogy egy kisebbségi párt fő célja az, hogy jövőt biztosítson az általa képviselt nemzetnek.
Konstruktív politizálás – a közösségi érdekek szolgálatában
Ebben a helyzetben a VMSZ számára az egyetlen felelős és értelmes stratégia a konstruktív politizálás, vagyis a kormányzati együttműködés, amely révén a közösség érdekeit a döntéshozatalban érvényesítheti. Dolgozni, nem beleavatkozni – ez nem passzivitás, hanem céltudatos érdekérvényesítés a megfelelő színtéren. A VMSZ a mindennapok aprómunkáját végzi: fejlesztési forrásokat és támogatásokat szerez a magyar lakta régióknak, óvodáknak, iskoláknak, védi a kisebbségi jogokat – olyan kézzelfogható eredményeket ér el, amelyek utcai tüntetésekkel elérhetetlenek, sőt, tüntetések egyedüli vezetőjeként markánsan a közösség ellen dolgozna, hiszen egy kisebbségi párt egyedül soha nem fog megdönteni egy kormányt.
Sokan várnak katartikus fordulatot Szerbiában, de be kell látni, jelenleg nem mutatkozik olyan egységes ellenzéki erő, amely reális eséllyel leválthatná a hatalmat. Ilyen körülmények között a vajdasági magyarság nem engedheti meg magának, hogy ne legyen képviselete a döntéshozatal asztalánál. Bár sokaknak nem szimpatikus a regnáló hatalom stílusa, a közösség érdekében mégis együtt kell működni vele, ha csak így lehet eredményeket elérni.
Összegezve: a VMSZ nem azért marad távol a hangos ellenzéki csatározásoktól, mert közömbös lenne a demokrácia iránt, hanem mert tudja, hogy a vajdasági magyarság jövője múlik az eredményes érdekképviseleten. Ezt pedig jelenleg csak kormányzati pozícióból, párbeszéd útján lehet biztosítani, nem pedig kívülről kiabálva. A VMSZ stratégiája tehát nem megfutamodás, hanem felelős kiállás a közösségért. A cél nem a harc kedvéért való harc, hanem az, hogy közösségünk élhetőbb, gyarapodóbb és biztonságosabb legyen Szerbiában. Ehhez pedig most, a jelenlegi állás szerint dolgozni kell és nem beleavatkozni – hosszú távon ez szolgálja legjobban a vajdasági magyar érdeket.
