Milorad Dodik is csatlakozna a Magyarország és Szerbia közt alakuló katonai egyezséghez

A szerb elnök, Aleksandar Vučić kedden jelentette be, hogy Szerbia és Magyarország között hamarosan katonai szövetség vagy együttműködés alakulhat ki. A hírre Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke azonnal reagált, és kijelentette, hogy a következő kormányülésen kezdeményezni fogja a köztársaság csatlakozását a még létre sem jött szövetséghez. Dodik szerint a Szerb Köztársaság rendőrsége képviselné az országot, mivel nincs önálló hadseregük.

Dodik hangsúlyozta, hogy a Szerb Köztársaság soha nem fogadná el a NATO-tagságot, és a nyugati országok megértésére számít. „A Szerb Köztársaság soha nem fogadhatja el, hogy a NATO tagja legyen. Holnap kibővített kormányülésünk lesz, és kérni fogjuk, hogy csatlakozhassunk a Szerbiával és Magyarországgal kötött katonai és biztonsági megállapodáshoz. Jogunk van ehhez. A Szerb Köztársaság stabil marad. Megértésre találunk a nyugati országok részéről is, olyan pártoktól, amelyek ugyan nem kormányzó erők, de egyre növekszenek” – mondta Dodik.

A boszniai szerbek vezetőit azonban az ügyészség az alkotmányos rend megsértésével gyanúsítja. Dodikot szeparatista kijelentései és a Bosznia-Hercegovina szétzilálására tett lépései miatt február 26-án – még nem jogerősen – egy éves börtönbüntetésre ítélték, valamint eltiltották az elnöki hivataltól hat évre – írja a Nova.

Az ítélet után Dodik arról beszélt, hogy Bosznia-Hercegovina nincs többé, a boszniai szerb nemzetgyűlés pedig elfogadott egy határozatot arról, hogy nem ismeri el a föderális ország bíróságát és ügyészségét. Nemrég elfogatóparancsot adott ki ellene a boszniai-hercegovinai határrendészet.

Dodikot már több alkalommal is szankciós listára tették az Egyesült Államokban korrupció és a daytoni békemegállapodás megszegése miatt. Az elfogatóparancs ellenére Dodik a héten kiutazott Moszkvába, hogy Vlagyimir Putyinnal találkozzon, akinek megvallotta rajongását, azt mondta az orosz nép világszintű és történelmi vezetőjének tartja. Ezután a boszniai szövetségi bíróság nemzetközi elfogatóparancsot kért ellene.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT