Volt idő, amikor egyetlen dokumentum olyan ajtókat nyitott meg a világban, amelyekről a keleti blokk legtöbb állampolgára csak álmodhatott. Ez nem az amerikai, nem a brit, és nem is a nyugatnémet útlevél volt. Hanem a jugoszláv.
A hidegháború idején Európa két részre szakadt. Keleten a szocialista országok, nyugaton a kapitalista világ állt egymással szemben. Az emberek mozgása szigorúan ellenőrzött volt, a külföldi utazás pedig sok országban kiváltságnak számított. Jugoszlávia azonban külön utat választott.
Josip Broz Tito országa ugyan szocialista állam volt, de nem tartozott sem Moszkva, sem Washington közvetlen befolyása alá. Jugoszlávia a később világhírűvé váló el nem kötelezett mozgalom egyik alapítója lett, amely a hidegháború két nagy blokkja között próbált önálló utat járni. Ez a külpolitikai pozíció az állampolgárok számára is kézzelfogható előnyökkel járt.
Miközben egy szovjet, csehszlovák vagy román állampolgár sokszor csak hosszadalmas engedélyeztetés után utazhatott külföldre, a jugoszlávok viszonylag szabadon mozoghattak. Eljuthattak Nyugat-Európába, a mediterrán országokba, de ugyanúgy utazhattak Afrikába, Ázsiába vagy a fejlődő világ számos államába is.
Nem véletlen, hogy a volt Jugoszlávia területén ma is legendák övezik az egykori útlevelet. A közösségi oldalakon és fórumokon sokan állítják: ez volt a világ egyik legerősebb útlevele. Bár ez talán túlzás, abban a legtöbb történész egyetért, hogy a keleti blokk országaihoz képest rendkívül nagy szabadságot biztosított tulajdonosainak. Egy népszerű történelmi fórumon többen úgy fogalmaztak: a jugoszlávok „a két világ legjobbját kapták meg”.
A vajdasági magyarok számára ez különösen fontos volt. A hetvenes és nyolcvanas években sokan vállaltak munkát Ausztriában, Németországban vagy más nyugati országokban. Családok ezrei éltek abból a pénzből, amelyet a vendégmunkások küldtek haza. Sokak számára a jugoszláv útlevél nem egyszerű dokumentum volt, hanem egy jobb élet lehetősége.
A nosztalgia ma is erős. Nem azért, mert akkor minden jobb volt, hanem mert az emberek emlékezetében a jugoszláv útlevél a szabadság szimbólumává vált. Egy olyan korszak jelképe lett, amikor a vasfüggöny árnyékában élők közül kevesen rendelkeztek hasonló mozgástérrel.
Persze a legenda és a valóság nem teljesen ugyanaz. A jugoszláv állampolgárok sem utazhattak korlátlanul bárhová, és számos országba vízumra volt szükségük. Ám a kor viszonyai között a jugoszláv útlevél valóban különlegesnek számított, és sokkal több lehetőséget biztosított, mint a legtöbb szocialista ország okmánya.
Talán ezért van az, hogy több mint három évtizeddel Jugoszlávia felbomlása után is sokan emlegetik szeretettel azt a sötétkék útlevelet. Nem pusztán egy dokumentumot siratnak vissza, hanem azt az érzést, hogy a világ nyitva áll előttük.
