A vajdasági magyar közösség megmaradásáról, a szerb–magyar történelmi megbékélésről és a jövő perspektíváiról tartottak pódiumbeszélgetést a veszprémi Mathias Corvinus Collegiumban. A rendezvényen Juhász Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Intézőbizottságának elnöke és Varga Diósi Viola, az MCC vajdasági programokkal megbízott igazgatója osztotta meg gondolatait. A beszélgetésről részletesen beszámolt a vehir.hu is.
Az est egyik legemlékezetesebb gondolata a határon túli lét emberi meghatározása volt: határon túli magyarnak lenni azt jelenti, hogy valaki este még egy országban hajtotta álomra a fejét, reggel pedig – anélkül, hogy elköltözött volna – egy másik országban ébredt. Ez a történelmi sorsszerűség határozza meg a délvidéki magyarság identitását, amely ezer szállal kötődik a szülőföldhöz, miközben a 20. század traumái mély nyomot hagytak a közösségen.
A beszélgetésen hangsúlyozták: bár a köztudat hajlamos a konfliktusokra koncentrálni, a szerbek és a magyarok ezer éve élnek együtt a térségben, és ennek az időszaknak jelentős részében sorsközösségben, sokszor szövetségesként. A török elleni harcok időszaka ezt a közös történelmi tapasztalatot is példázza. A problémás korszak – 1848, az első világháború, majd a második világháborút követő megtorlások – ugyanakkor súlyos sebeket ejtett. A partizán megtorlások traumája évtizedekig kibeszéletlen maradt, ami tovább nehezítette a bizalom helyreállítását.
A fordulópontot az a felismerés jelentette, amely mindkét nemzet részéről megfogalmazódott: „A gaztettnek nincsen nemzetisége.” A közös főhajtás az ártatlan áldozatok előtt – legyenek azok szerbek vagy magyarok – alapozta meg a történelmi megbékélést. Az előadók szerint ehhez hasonló mélységű kiegyezés Európában leginkább a Németország és Lengyelország, illetve Franciaország és Németország viszonyában figyelhető meg.
A változás a mindennapokban is érezhető. Míg a kilencvenes évek délszláv háborúi idején és az azt követő időszakban még előfordult, hogy valakit a magyar beszéde miatt ért támadás, mára gyökeresen más a légkör. A partnerség és az együttműködés vált meghatározóvá, sőt, a beszélgetésen elhangzott: ha a szerbek nem egymás ellen játszanak a magyar válogatottal, sokan közülük a magyar csapatnak is szurkolnak.
Arra is kitértek, hogy a vajdasági magyarság intézményileg és politikailag erős közösséget alkot. A résztvevők szerint ennek kulcsa az egység. Kisebbségi helyzetben a politikai pluralizmus és a széthúzás „luxus”, amelyet nem engedhetnek meg maguknak. A VMSZ és az általa kiépített intézményrendszer – az oktatás, a média és a gazdaságfejlesztési programok – ma már más diaszpóraközösségek számára is mintaként szolgálnak.
A vajdasági magyarok jövőképe egyszerre irányul Budapestre és Belgrádra. A magyar kormány támogatása és az anyaország figyelme nélkülözhetetlen, ugyanakkor a mindennapi boldogulás és a gazdasági fejlődés kulcsa a szerb állammal való jó viszony és az együttműködés. Ez a kapcsolat ma már nem csupán szimbolikus gesztusokban, hanem kézzelfogható gazdasági és infrastrukturális fejlesztésekben is megmutatkozik.
A beszélgetés végén a résztvevők egyetértettek abban, hogy ma a Vajdaságban jobb magyarnak lenni, mint nem magyarnak. Egy olyan megállapítás ez, amely néhány évtizede még elképzelhetetlen lett volna, ma azonban egy hosszú történelmi folyamat eredményeként sokak számára valós tapasztalat.
