Több mint nyolc évtizeddel a második világháború után sikerült azonosítani a „Az utolsó vinnicjai zsidó” néven ismert, világszerte elhíresült holokausztfotón látható német katonát. A spanyol ABC berlini tudósítójának beszámolóját az El Debate hírportál ismertette.
A fényképen egy német katona pisztolyt szegez egy zsidó férfi fejéhez, aki egy gödör szélén térdel, miközben a gödörben már korábban meggyilkolt áldozatok holttestei hevernek. A felvétel 1941. július 28-án készült a mai Ukrajnában található Berdicsivben, nem pedig Vinnicjában – ahogyan korábban vélték. Ezt a pontosítást Jürgen Matthäus, az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának (USHMM) kutatási igazgatója végezte el a fronton szolgáló katonák naplóinak feldolgozásával.
A helyszínt és időpontot megerősítette Ian Jeffrey kutatása is, aki egy német őrmester, Heinz Baier fotógyűjteményében bukkant egy másik, ugyanott és ugyanakkor készült felvételre. A hátlapon szereplő felirat szerint: „Az őrület legmagasabb foka. Zsidók kivégzése Berdicsivben az SS által.”
Ezekre az adatokra építve Thomas Walther történész mesterséges intelligencián alapuló arcfelismerő eszközökkel vetette össze a hírhedt fotót az SS-nyilvántartások és katonai archívumok több ezer felvételével. A vizsgálat alapján sikerült azonosítani a katonát: August Häfner, az SS főhadnagya látható a képen, aki aktívan részt vett a keleti fronton elkövetett tömeggyilkosságokban. Walther munkáját később a kivégző egyik leszármazottja is megerősítette, aki további fényképeket bocsátott a rendelkezésére Häfnerről.
A fotót először 1961-ben, az Adolf Eichmann elleni jeruzsálemi perben mutatták be bizonyítékként. Ekkor vált világszerte ismertté, és azóta a holokauszt egyik szimbólumává nőtte ki magát. Feljegyzések szerint a fényképet Al Moss, egy holokauszt-túlélő őrizte meg, akinek 1945-ben, Münchenben került a birtokába. Később az Associated Press adta neki a „Az utolsó zsidó Vinnicjában” címet, részben a képen látható feliratok alapján, részben pedig arra utalva, hogy 1941 nyarán több mint 28 ezer zsidót gyilkoltak meg Vinnicja térségében.
Az azonosítás nemcsak történelmi jelentőségű, hanem újabb bizonyíték arra is, hogy a holokauszt közvetlen végrehajtói között az SS középszintű tisztjei is aktívan részt vettek a tömeggyilkosságokban.