Az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság 2025. június 17-én olyan határozatot hozott, amellyel részben helyt adott a védők fellebbezéseinek az újvidéki vasútállomáson történt előtető-összeomlás ügyében folyó büntetőeljárásban, és megváltoztatta az Újvidéki Felsőbíróság korábbi döntését.
A határozat értelmében Lj. M. M., Z. S. M. és D. J. esetében a bíróság megszüntette az előzetes letartóztatás egyik indokát, mégpedig a büntetőeljárási törvénykönyv 211. szakasza 1. bekezdésének 3. pontja alapján, amely a bizonyítási eljárás befolyásolásának veszélyére vonatkozik.
M. S. és D. T. esetében viszont teljes egészében megszüntették az előzetes letartóztatást.
A bíróság valamennyi gyanúsított számára házi őrizetet rendelt el, amelynek során elektronikus felügyeleti eszközt (lábbilincset) is alkalmaznak, három hónapos időtartamra. Emellett tilos számukra a telefon- és internethasználat, valamint nem fogadhatnak látogatókat az otthonukban.
A döntés indoklása szerint a letartóztatás célja – például a bizonyítékok veszélyeztetésének megelőzése – enyhébb eszközökkel is elérhető. A bíróság ugyanakkor figyelmeztetett: a házi őrizet szabályainak megszegése esetén újra elrendelhető az előzetes letartóztatás.
A tragédia során, amely az újvidéki vasútállomáson történt, 16 ember vesztette életét. Az igazságügyi eljárás továbbra is folyamatban van.