Megnyílt Újvidék első mélygarázsa, ahol az első két hónapban akciós áron, mindössze 50 dinárért lehet parkolni óránként. A báni palotánál, a város központjában lévő mélygarázsban a promóciós időszakot követően 100 dinárt kell majd fizetni az óránkénti parkolásért.
Emellett havijegyet is árulnak, ami 12 ezer dinárba fog kerülni, valamint havi üzleti jegyet a reggel 7 és este 8 óra közötti parkolásra, aminek az ára 9000 dinár.
A parkolóban nyolc 11 kilowattos elektromos járműtöltő is van, az egy kilowatt ára pedig 60 dinár.
Ez a modern garázs a nap 24 órájábán üzemel majd és lifttel is rendelkezik, ugyanis teljesen autamatizáltan fog működni.

A magáncég és az Újvidék Városa közötti szerződés szerint az a megállapodás, hogy a garázs parkolóhelyeinek 50 százaléka szabadon lesz használható, a másik felét pedig a bérlettel rendelkezők használhatják.
Milan Đurić, Újvidék polgármestere azonban azt mondja, az eredetileg tervezettnél kevesebb parkolóhelyet szüntetnek meg.
„Kilencven parkolóhelyet meg kell szüntetni a 167 férőhelyes garázs miatt.”
A báni palota melletti garázs 6.280 négyzetméter alapterületű, 167 parkolóhellyel rendelkezik, két földszinten. Ebből 79 hely az első emeleten, 88 a második emeleten található.
A garázs tetejét zöldfelület borítja majd. Az év végére vagy 2025 elejére üzembe helyezik majd a Modena utcai garázst is, amely csaknem kétszer akkora, mint a báni palotánál lévő. A tervek szerint két további mélygarázs épül még a tartományi székvárosban.







