Megnövelt nyitvatartással üzemel június 26-tól az ásotthalmi közúti határátkelőhely, hogy kezelni tudja a nyári hónapokban várható jelentős forgalmat – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A döntés hátterében a június végétől szeptember közepéig tartó turisztikai csúcsszezon áll, amely során a vendégmunkások hazautazása és a turisták mozgása miatt jelentősen megnő a határon átkelők száma. A rendőrség szerint július végén és augusztus elején akár napi 37 ezer utas is áthaladhat a határszakaszon.
A módosított nyitvatartás értelmében az ásotthalmi határátkelőhely június 26. és augusztus 31. között pénteken, szombaton és vasárnap 7 és 22 óra között fogadja az utasokat. A hét többi napján továbbra is 7 és 19 óra között tart nyitva.
A Csongrád-Csanád vármegyében működő többi határátkelőhely nyitvatartása nem változik, az eddigi rend szerint üzemelnek tovább.