Még mindig keresik a kilenc éve eltűnt vajdasági lányt – a halottlátó szerint nem baleset történt

Lassan egy évtized telt el Vitéz Barbara rejtélyes eltűnése óta, ám a 15 évesen eltűnt zentai lány esete máig megoldatlan. A tragikus esemény 2016. november 25-én történt, amikor Barbara – állítólag – két fiú társaságában próbált átkelni a Tisza-híd szervízjáratán egy bátorságpróba részeként. A fiúkkal együtt lévő lány társai szerint megcsúszott, a folyóba zuhant, és az örvény elnyelte.

A szerb rendőrségi vizsgálat azonban csak annyit erősített meg, hogy a két – időközben nagykorúvá vált – fiatal valóban Barbarával volt aznap este. A keresés a sötétedés miatt eleve nehézségekbe ütközött, és a hivatalos kutatást egy hónap után lezárták, holttest nem került elő.

Az esetet beárnyékolja, hogy a tanúvallomások zavarosak, egyes források szerint többen is lehettek a hídnál, és az sem kizárt, hogy Barbara nem a vízbe esett, hanem elment valakivel. Az Europol és az Interpol is körözi, több országban vélték látni az akkor 157 cm magas, szőkésbarna hajú és szemű lányt.

A lány az Europol és az Interpol körözési listáján is szerepel

A család reménye azóta sem hunyt ki. A szülők szerint akár elrabolhatták Barbarát, és úgy hiszik, még mindig életben lehet. Egyes információk szerint a lányt évekkel eltűnése után Budapesten ismerhették fel: 2019-ben több éjszakai klubban tűnt fel, egy élő videóbejelentkezés során többen rá ismertek. 2020 nyarán egy ismeretlen nő lett rosszul a budapesti metróban, akit a mentősök a körözési képen szereplő személyként azonosítottak – ám ő nem árulta el a nevét, és később megszökött a kórházból.

A szülők egy névtelen levelet is kaptak, amely szerint lányukat nem baleset érte, hanem meggyilkolták azon az estén. Bár ezt az írást a hatóságoknak is továbbították, érdemi eredmény nem született.

Az édesanya, Vitéz Melinda végső kétségbeesésében felkereste Kiss Kató halottlátót is, aki több beszélgetésük során azt állította: Barbara nem ugrott a Tiszába, hanem egy 17 éves fiú és egy 35 éves férfi megerőszakolta és megölte, majd a holttestét egy közeli tanyánál földelték el.

Kiss Kató halottlátó szerint a lányt szexuálisan bántalmazták, megölték, a testét elásták / Fotó: Pozsonyi Zita

Az édesapa szavai szerint: „A lányom ügyének részletei annyira megviselnek, hogy már nem akarom újra feleleveníteni azokat. Sajnos semmi fejlemény nincs a hollétéről. Mivel követeltem, hogy keressék, ezért büntetőeljárást még ellenem indítottak tavaly májusban, a lányomat viszont már nem keresik.”

A kilenc éve eltűnt lány esete továbbra is megválaszolatlan kérdéseket hagy maga után. A szülők pedig csak egyet szeretnének: végre megtudni az igazságot.

Forrás: Blikk

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT