Már csak néhány nap maradt az engedély nélkül épült ingatlanok bejelentésére

Eddig több mint egymillió kérelem érkezett a tulajdonjog bejegyzésére – közölték az illetékes szervek.

Az önkormányzatoknál és a postahivatalokban megnövekedett az ügyfélforgalom, sokan ugyanis most döntöttek úgy, hogy bejegyeztetik az örökölt, felépített vagy engedély nélkül bővített házaikat és lakásaikat.

Aleksandar Vučić államfő a vasárnapi kormányülésen sürgette az ügyet, azt mondta, meg kell változtatni a törvényt, hogy az emberek minél előbb megkaphassák a végzéseiket.

A határidő február 5-én jár le. Ezt követően az illetékes ügynökség megkezdi az ügyek feldolgozását. A hatóságok szerint a bejegyzett épületek száma elérheti akár a kétmilliót is, a cél pedig a szabálytalan építkezések felszámolása és a szigorúbb ellenőrzés. 

Forrás: PannonRTV

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT