Várhatóan tizenöt napon belül befejeződik az egyik legfontosabb projekt Szerbiában, a Belgrád és Szabadka közötti gyorsvasút – jelentette ki Siniša Mali pénzügyminiszter.
„A legfontosabb dolog számunkra – amiről Aleksandar Vučić elnök is beszélt – a Belgrád és Szabadka közötti gyorsvasút megnyitása. Ez a szerbiai polgárok számára is a legfontosabb” – fogalmazott Mali arra az újságírói kérdésre, hogy melyek lesznek a következő lépések Szerbia számára az infrastrukturális projektek terén, miközben az új Száva-híd építési munkálatait tekintette meg.
„Maradt még néhány apróság, amit be kell fejezni, de számításaink szerint a következő tíz–tizenöt napban megnyitjuk a vonalat a személyforgalom előtt” – tette hozzá a pénzügyminiszter.
„Szerbiának van gyorsvasútja, ez a vonal pedig biztonságos lesz. Ami a legfontosabb, hogy teljesen más képet küldünk a világnak – olyan vonataink vannak, amelyek óránként 200 kilométeres sebességgel haladnak, egy olyan Szerbiában, ahol még 10–15 évvel ezelőtt is 40 kilométer volt az átlag” – hangsúlyozta Mali.
Az egyik legfontosabb infrastrukturális projekt Szerbia számára a Belgrád-Szabadka gyorsvasútvonal, amely várhatóan 10-15 napon belül befejeződik – erről beszélt ma Siniša Mali pénzügyminiszter.