Szerbiában a munkaadók májusban összesen 14 390 munkavállalót kerestek, a legkeresettebbek pedig a takarítók voltak, ideértve a szállodák, irodák és mellékhelyiségek takarítását, amelyre 556 betöltetlen álláshelyet hirdettek meg, derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NSZ) adataiból.
A programozók, amely az egyik legkeresettebb szakma Szerbiában, májusban a második helyen álltak, ugyanis a munkaadók 555 főt kerestek ezen a szakterületen.
A legkeresettebb öt szakma között hagyományosan ott voltak a raktárosok is, akik számára 492 betöltetlen álláshelyet hirdettek meg, utánuk következtek a biztonsági őrök 468, valamint a kőművesek 345 meghirdetett munkalehetőséggel.
Keresettek voltak még az építőipari munkások közül az ácsok, akik számára májusban 349 álláshirdetés jelent meg, a magasépítésben dolgozó segédmunkások 303, valamint a betonvas-szerelők 246 szabad munkahelyre pályázhattak.
Továbbra is keresettek voltak az eladók, a konyhai kisegítők, a mélyépítésben dolgozó segédmunkások, az élelmiszeripari dolgozók és a pincérek.
A lista másik végén azok a szakmák szerepelnek, amelyek iránt májusban kevesebb mint 10 főt kerestek. Ezek közé tartoznak többek között az ügyvédek, az angoltanárok, a zenetanárok, a fizikatanárok, valamint a szociális munkások, állatorvosok, fogorvosok és könyvelők.
Régiók szerinti megoszlásban a májusban bejelentett 14 390 munkáltatói igény közül a legtöbb Belgrádból érkezett – összesen 7192, ezt követte Vajdaság 3359, majd Közép- és Nyugat-Szerbia 2187 állással, míg a legkevesebb dolgozót (1391) Dél- és Kelet-Szerbiában keresték.
Forrás: vajma.info