Színes programmal készülnek a szervezők a 13. Vajdasági Vágtára. Idén május 24-én tartják meg a magyarországi Nemzeti Vágta előfutamát a szabadkai lóversenypályán.
A rendezvény ünnepélyes megnyitóval indul, emellett galambröptetéssel, kocsitoló- és főzőversennyel, ügetőfutamokkal és kirakodóvásárral is várják a látogatókat.
Jó hír, hogy a tavalyi újítás óta külön van a Huszárgyerek és a Kishuszár kategória. A Huszárgyerek Vágtán a 10 és 13 év közöttiek vehetnek részt, illetve a Kishuszár Vágtára a 14 és 17 év közötti fiatalok jelentkezését várják.
Tavaly megalapították a Pásztor István-vándordíjat és -emlékfutamot, amit az idén is megtartanak, illetve a vágta alatt megemlékeznek Pásztor Istvánról, aki évekig a rendezvény fővédnöke volt. Idén a fővédnök szerepét dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke vállalta magára.
A Vajdasági Vágtát a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatja, illetve a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány és a Vajdasági Magyar Szövetség közösen szervezi.
Forrás: Pannon RTV