December 13-a, Luca napja a magyar néphagyomány egyik legmisztikusabb ünnepe, amelyhez boszorkányhiedelmek, jóslások és termékenységi szokások kapcsolódnak.
A nap eredete a keresztény hagyományokra vezethető vissza, Szent Lucához, a 3–4. században élt szicíliai vértanú szűzhöz kötődik. Nevének jelentése „fényhozó”, ami nem véletlen, hiszen a régi naptár szerint ez volt az év legrövidebb napja. A Luca-nap a fény és a sötétség küzdelmét jelképezte, ezért különleges mágikus erőt tulajdonítottak neki.
Az egyik legismertebb szokás a Luca szék készítése, amelyet december 13-án kezdtek el faragni, és karácsonyig kellett elkészíteni. A hiedelem szerint aki erre a székre állt az éjféli misén, megláthatta a boszorkányokat.
A Luca-napi tilalmak között szerepelt a fonás és a varrás, mert úgy tartották, ezek balszerencsét hoznak. Ugyanakkor kedvelt szokás volt a jóslás, különösen a házassággal kapcsolatos jóslatok.
A Luca-búza vetése is ehhez a naphoz kötődik, amelynek növekedéséből a következő év termésére és szerencséjére következtettek.
Sok helyen Luca-cédulákat írtak, amelyekre férfineveket jegyeztek fel, és karácsonyig minden nap egyet elégettek. Az utolsó cédulán maradt név a jövendőbeli nevét jelentette.
Luca napján köszöntők jártak házról házra, jókívánságokat mondva a gazdáknak. Ezek a rigmusok gyakran termékenységet, bőséget és egészséget kívántak.
