Lezuhant egy Londonba tartó utasszállító 242 utassal a fedélzetén + VIDEÓ

Lezuhant egy Egy Air India repülőgép a felszállást követően a gudzsaráti Ahmadábád repülőteréről – írja a HindustanTimes.

A gépen az indiai sajtó tájékoztatása szerint 242 utas volt. Az utasszámot a rendőrség a Reutersnek megerősítette. A BBC azt írja, hogy a gépen több mint 200 utas volt.

A közösségi médiában terjedő felvételeken sűrű, fekete füstoszlopok láthatók az égen.

Az első jelentések szerint a járat Ahmedábádból indult volna a brit Gatwick repülőtérre. Az esetleges halálos áldozatokról egyelőre nincs hivatalos információ.

A repüléskövető weboldal, a Flight Radar az X-en azt írta: „Figyelemmel kísérjük az Air India #AI171-es járatának balesetéről szóló jelentéseket, amely Ahmedábádból indult Londonba. Az utolsó jelet a repülőgépről 08:08:51 UTC-kor kaptuk, néhány másodperccel a felszállás után.”

A balesetben érintett repülőgép egy Boeing 787-8 Dreamliner, VT-ANB lajstromjellel.

A Boeing 787-8 Dreamliner egy modern, hosszú távú, két hajtóműves, széles törzsű utasszállító repülőgép, amelyet a Boeing fejlesztett ki. Ennek a típusnak korábban már voltak incidensei és kisebb-nagyobb balesetei, de eddig nem történt halálos kimenetelű légikatasztrófa kizárólag a típus hibájára visszavezethetően.

Forrás: telex.hu
Fotó: Illusztráció

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT