Lezárták Szabadka legforgalmasabb útszakaszát

Zajlik a vasúti aluljárók próbaterheléses vizsgálata Szabadkán, ideiglenesen több utat is lezárnak a városban. Minderre a Belgrád–Újvidék–Szabadka–Kelebia vasútvonal felújítása miatt van szükség.

Piros-fehér szalag és rendőr jelzi, hogy tilos az áthaladás a Makszim Gorkij utcai aluljárónál. A próbaterhelések előkészítése már vasárnap megkezdődött, ugyanis rövid időre lezárták az egyik forgalmi sávot ezen a részen, valamint a Bajnát és a Koszovó utcai aluljáróknál.

A szakemberek reggel 8 óra óta a terepen vannak, a vizsgálatok várhatóan 18 óráig tartanak. Ebben az időszakban a Makszim Gorkij utcai aluljáró teljesen le van zárva a gépjárműforgalom elől.

A biztonsági ellenőrzések idejére lezárták a Szegedi út érintett szakaszát. Csak kerékpárral és gyalogosan lehet áthaladni az aluljáró alatt, az autósoknak kerülniük kell. A korlátozás 18 óráig tart. A kerékpárosok és a gyalogosok áthaladhatnak a számukra kijelölt helyen.

A szakemberek speciális mérőműszerekkel végzik a munkát, miközben mozdonyok haladnak át a síneken. A lezárás miatt Szabadka több pontján is torlódás volt. A Jovan Mikićen és a Pionirnál lévő Balkán utcában kígyózó sorok alakultak ki.

Kedden folytatódik a munka, a tervek szerint a Koszovó utcai aluljárót 8 és 12, a Bajnát utcait pedig 12 és 16 óra között zárják le teljesen a közúti forgalom elől. Így, aki nem akar elkésni, induljon el időben otthonról.

Forrás: Pannon RTV

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

Magyarország

VB-ezüstérmes a magyar férfi kardcsapat

Négy ellenfele legyőzése után a döntőben kikapott az olaszoktól, így ezüstéremmel zárta a tbiliszi vívó-világbajnokságot – Szilágyi Áron, Gémesi Csanád,