Komoly nemzetközi visszhangot váltott ki a hír, miszerint meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezetője. A Reuters egy meg nem nevezett izraeli tisztviselőre hivatkozva számolt be arról, hogy az ajatollah életét vesztette, sőt a holttestét is megtalálták.
A hír előzménye, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök korábban úgy fogalmazott: egyre több jele van annak, hogy Hámenei meghalt. A Times of Israel szerint Netanjahu már egy, az ajatollah holttestéről készült képet is látott.
Irán hivatalosan továbbra is tagadja a halálhírt. Teherán álláspontja szerint Izrael pszichológiai hadviselést folytat, és demoralizáló, valótlan információkat terjeszt. Az iráni vezetés azt hangsúlyozza, hogy az ajatollah „él és virul”.
Közben egymástól független források is megerősítették a halálhírt: az Iran International – nem hivatalos iráni forrásokra hivatkozva – valamint a CNN izraeli forrásból származó értesülések alapján arról számolt be, hogy Hámenei valóban meghalt.
A helyzet rendkívül feszült, a hivatalos iráni megerősítés vagy cáfolat hiányában továbbra is ellentmondásos információk keringenek. Amennyiben a halálhír igaznak bizonyul, az alapjaiban rendezheti át a közel-keleti politikai erőviszonyokat.
Archív fotó: AFP







