Egészen a lefújás előtti pillanatokig úgy tűnt, a második meccslabdájával sem tud élni a futballválogatott, a litvániai döntetlen után vereségre állt Bulgáriában, de aztán egy öngóllal megváltottuk a repülőjegyet Németországba a jövő nyárra.
A Bulgária–Magyarország (2–2) Eb-selejtező után Marco Rossi először is köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzásegítették őt és a csapatot az újabb Eb-részvételhez. Ugyanakkor elismerte, nem játszott igazán jól a válogatott Szófiában.
„Nagyon stresszes volt ez a meccs, de nem szabad elfelejteni, hogy egy fordulóval a selejtező vége előtt kijutottunk az Európa-bajnokságra. Sosem gondoltam volna, hogy ez nekem kétszer is sikerülhet szövetségi kapitányként. Mindenkinek köszönöm, aki támogatott minket, a szurkolóknak, a szövetségnek, a teljes stábnak és köszönöm a családomnak, ajánlom ezt a sikert a feleségemnek, a fiamnak, a lányomnak. Hálás vagyok a Jóistennek és Magyarországnak” – kezdte értékelését a szófiai selejtező lefújása után Marco Rossi, a mieink szövetségi kapitánya, aki ezután a selejtezősorozat kulcspillanatairól is beszélt.
„A Montenegró elleni volt az egyik olyan kulcsmeccs, amelyen szerencsénk is volt, ahogy most is szerencsénk volt a végén, de előtte nagyon sok helyzetet kihagytunk. Úgy kaptunk két gólt, hogy Dibusz Dénes talán nem is érintkezett a labdával, volt egy lövése az ellenfélnek és egy tizenegyes. Totálisan uraltuk a középpályát, de fejlődünk kell, hogy az ilyen helyzeteket, amit itt a végén át kellett éljünk, el tudjuk kerülni a jövőben. Minden meccs nagyon fontos számunkra, sosem tehetjük meg, hogy bárkit lebecsülünk. Pozitív értelemben agresszívebbnek kell lennünk.”
Szabó Gergő, az MLSZ sajtófőnöke pedig azt is elmondta, hogy péntektől az MLSZ webshopjában már kaphatók lesnek az Eb-kijutás alkalmából készült pólók.
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
- FORDULÓ
G-CSOPORT
Bulgária–Magyarország 2–2 (1–1)
Szófia, Vaszil Levszki Nemzeti Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Stefanski (lengyel)
BULGÁRIA: Naumov – V. Popov, A. Petkov, Antov, Nedjalkov – F. Krasztev, Csocsev (Atanaszov, 43.), Gruev – Deszpodov (Ruszev, 83.), Mincsev (Kolev, 72.), Delev (Sz. Ivanov, 83.). Szövetségi kapitány: Ilian Iliev
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Botka (Kalmár, 81.), Lang, Szalai A. – Nego (Gazdag, 81.), Nagy Á., Styles, Kerkez – Szoboszlai D., Csoboth K. (Nagy Zs., 59.) – Ádám M. (Németh A., 74.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Delev (24.), Deszpodov (79. – 11-esből), ill. Ádám M. (10.), A. Petkov (90+7. – öngól)
Kiállítva: Antov (36.), ill. Kerkez (57.)
Forrás: NemzetiSport







