Három személyt vettek őrizetbe Belgrádban kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, illegális fegyvertartás és okirathamisítás gyanúja miatt. A rendőrség a gyanúsítottak által használt lakások átkutatásakor több lőfegyvert, nagy mennyiségű lőszert, valamint robbanóanyagot és kábítószer csomagolásához használt eszközöket is talált.
Szerbia Belügyminisztériuma közölte, hogy a Bűnügyi Rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai, a Belgrádi Rendőrkapitányság rendőrei, valamint a Biztonsági és Információs Ügynökség tagjai a belgrádi Felső Ügyészség utasítására hajtották végre az akciót, amely során három személyt vettek őrizetbe.
A hatóságok az 1999-es születésű A. Ž.-t , a 2002 születésű D. G.-t és a 2004-es születésű P. J.-t kábítószerkereskedelemmel, illegális fegyvertartással és viseléssel, robbanóanyagok birtoklásával, valamint okirathamisítással vádolják.
A Belgrád területén végrehajtott házkutatások során a rendőrök három puskát foglaltak le, emellett előkerült egy pisztoly, egy automata pisztoly, egy gépfegyver, több hangtompító, számos tár, lézeres célzóberendezés és más fegyverkiegészítők is.
A rendőrség több mint 320 darab, különböző kaliberű lőszert is talált, valamint több száz gramm olyan anyagot, amelyről feltételezik, hogy robbanószer, valamint detonátor kapszlikat is lefoglaltak.
A közlemény szerint három préselt csomagot és több zacskó, marihuánára emlékeztető növényi anyagot is találtak. Ezek mellett több precíziós mérleget, egyéb csomagolóeszközöket, hamis iratokat, több darab szúró- és vágófegyvert, egy szilikonmaszkot, valamint egy motorkerékpárt és egy teherjárművet is lefoglaltak..
A gyanúsítottakat 48 órás őrizetbe vették, ezt követően a büntetőfeljelentést tesznek ellenük az illetékes ügyészségnél.
Forrás és fotó: Szerbia Belügyminisztériuma







