Juhász Bálint: Köszönet, amiért Magyarország támogatja Szerbiát

Juhász Bálint, a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke és Aleksandra Maletić, a képviselőház alelnöke részt vett Budapesten a délkelet-európai országok parlamenti elnökeinek 12. konferenciáján, amelyet hagyományosan a Magyar Országgyűlés elnöke szervez kétévente.

A szerbiai küldöttségét Ana Brnabić parlamenti elnök vezette.

A délkelet-európai és a visegrádi országok parlamenti elnökeinek jelenlétében a résztvevőkhöz beszédet intézett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is.

Juhász felszólalásában köszönetet mondott Kövér Lászlónak, amiért Magyarország folyamatosan támogatja Szerbiát.

„Bár Szerbia reformokat hajt végre és fejezeteket nyit meg, az európai integráció jelenleg stagnál. Vajdaságnak ebben a folyamatban különleges szerepe van mint híd Szerbia és az Európai Unió, valamint a kultúrák és az intézmények között” – mondta Juhász.

A konferencia második része A gazdasági fejlődés és a versenyképesség növelésének lehetőségei a régióban témának volt szentelve. Juhász kiemelte, hogy Szerbia 2025-ben 33 milliárd euró értékű áruexportot valósított meg, amelyből tízmilliárd Vajdaságból származik.

„Vajdaságban 104 ipari övezet működik, az exportban a feldolgozóipar dominál, a modernizált mezőgazdaság és az élelmiszeripar pedig az európai piacokat látja el. Vajdaság versenyképes régióként erősödik Délkelet-Európában” – hangsúlyozta Juhász.

Az Európát érintő kihívásokról szólva Orbán Viktor rámutatott, hogy az ukrajnai helyzet és az energiaválság egyre nagyobb terhet ró az uniós tagállamok gazdaságaira. Az uniós csatlakozási folyamatban lévő országoknak azt üzente, hogy ne mondjanak le az európai útról, hanem erősítsék saját fejlesztési stratégiáikat.

A konferencián – amelyen a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza díszvendégként vett részt – jelen voltak Szerbia, Montenegró, Észak-Macedónia, Albánia és Bosznia-Hercegovina parlamentjeinek képviselői, valamint a visegrádi országok parlamenti elnökei és képviselői.

Forrás: RTV
Fotó: Ótos András

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT