Ivóvíz okozhatta több mint 1500 ember megbetegedését Észak-Macedóniában

Járványhelyzetet hirdettek az észak-macedóniai Gosztivarban, ahol több mint 1500 ember betegedett meg bélfertőzésben az elmúlt napokban. A hatóságok szerint a megbetegedések hátterében feltehetően az ivóvízhálózat szennyeződése állhat – számolt be róla az MTI.

A Szkopjétól mintegy 50 kilométerre délnyugatra fekvő városban a hét elején jelentkeztek az első gyomor- és bélrendszeri panaszok. Az előző 24 órában további 350 megbetegedést regisztráltak, ezt követően vasárnap hivatalosan is járványhelyzetet hirdettek ki.

IVÓVÍZ-KORLÁTOZÁS VAN ÉRVÉNYBEN

A 35 Celsius-fokot meghaladó hőség miatt a hatóságok már pénteken megtiltották a városi vízhálózat vizének használatát. A helyi kórház megerősítette személyi állományát a megnövekedett betegforgalom ellátása érdekében, miközben naponta mintegy 50 ezer liter palackozott ivóvizet osztanak ki a lakosságnak.

VIZSGÁLJÁK A MEGBETEGEDÉSEK OKÁT

A hatóságok egyelőre nem erősítették meg hivatalosan, hogy a járványt a vezetékes ivóvíz szennyeződése okozta.

Az ország Élelmiszer- és Állategészségügyi Ügynöksége ugyanakkor július 17-én megtiltotta a gosztivari ivóvízhálózat használatát, miután egy rendkívüli ellenőrzés során szabálytalanul telepített szivattyút találtak a fő vízvezetéken. A vizsgálat szerint a berendezés engedély nélkül a Vardar folyóból juttatott vizet közvetlenül a városi ivóvízrendszerbe.

A hatóságok továbbra is vizsgálják a fertőzés pontos okát és a szennyeződés körülményeit.

Címlapképünk illusztráció, forrás: Unsplash

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT