Ismét elnyerte a gyógyhely minősítést Mórahalom

Jelentette be a Csongrád-Csanád vármegyei kisváros polgármestere.

Sajtótájékoztatóján Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) elmondta, a település 2016-ban szerezte meg először a gyógyhely minősítést, idén pedig ezt csaknem maximális pontszámmal újította meg a hatósági feladatokat ellátó Budapest Főváros Kormányhivatala.

Hozzátette: a kisváros ezzel egyike a különlegesen magas színvonalú ellátást, minőségi szolgáltatást nyújtó 32 magyarországi területnek.

Az igen aprólékos és minden részletre kiterjedő minősítés során nemcsak az idén hatvanéves Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő szolgáltatásait vizsgálták, hanem a többi közt a településen elérhető gyógyászati szolgáltatásokat, a pihenéshez igénybe vehető infrastruktúrát, a kisváros zöldterületeit – tudatta a polgármester.

Úgy fogalmazott, a minősítés egyfajta leltár a város állapotáról és a helyben elérhető turisztikai szolgáltatásokról.

Forrás: Pannon RTV
Fotó: moranet.hu

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT