Horvátország súlyos tűzvédelmi szezonra készül, miután az év eleje óta húsz százalékkal több tűzesetet jegyeztek fel, és hetven százalékkal nőtt a leégett terület nagysága a tavalyi év azonos időszakához képest.
A horvát közszolgálati televíziónak nyilatkozva Slavko Tucaković országos tűzoltóparancsnok közölte: idén április 30-ig 5061 hektárnyi terület égett le az országban. A főparancsnok hozzátette, hogy a szezon már az év első hónapjaiban is megterhelőbbnek bizonyult a tavalyinál: míg 2025 azonos időszakában öt alkalommal kellett bevetni a légi tűzoltó erőket, idén már tizenkilencszer volt szükség a bevetésükre. Tucaković szerint a nyári tűzvédelmi szezonra való felkészülés az utolsó szakaszába ért. Mint mondta, országszerte rendszeres gyakorlatokat és továbbképzéseket tartanak, folyik a légi egységek felkészítése, valamint a terep megszervezése és a tűzoltók rendes, illetve rendkívüli átcsoportosításának tervezése is.
Kiemelte az erdőterületek, a tűzvédelmi sávok és az erdei utak karbantartásának fontosságát. Példaként említette a Krka Nemzeti Parkban elvégzett munkát, több mint négyezer köbméter faanyag eltávolítását utak járhatóvá tétele, egyúttal a tűzveszély jelentős csökkentése érdekében. A beszámolók szerint idén is megrendezik a Biztonság 26 elnevezésű tűzoltógyakorlatot két helyszínen: Karlovac megyében egy vasúti balesetet szimulálnak, az Ucka-alagút térségében pedig több mentőszolgálat és a légi egységek együttműködését tesztelik. Tucaković május elején a Split közelében fekvő vucevicai tűzoltó-oktatási központban 22 tűzoltóegységnek adott át kifejezetten erdőtüzek oltására szolgáló felszerelést. Ezek egy harmincmillió eurós országos felszerelésbeszerzési projekt részét képezik, amelyben 10 224 tűzoltót látnak el. A főparancsnok közölte még, hogy 2026-ban és 2027-ben összesen 78 erdei tűzoltó járművet gyártanak le a hazai tűzoltószövetségek számára. Split-Dalmácia megyében a szezonban mintegy 1700 tűzoltót állítanak készenlétbe.
Horvátországban június 1-jétől általános tilalom lép életbe a szabadtéri tűzgyújtásra, de Tucaković szerint ha az időjárási és tűzvédelmi körülmények a mostanihoz hasonlóan alakulnak, a korlátozásokat korábban is bevezethetik.
Hozzátette: erre idén már volt példa, különösen Sibenik-Knin megyében, ahol a nagyobb tüzek miatt a főszezon előtt figyelmeztetni kellett a lakosságot, és korábban kellett elrendelni a tűzgyújtási tilalmat, írta az MTI.
Címlapképünk illusztráció, forrás: Hrvoje Jelavic/PIXSELL







