Április 16-a a holokauszt emléknapja Magyarországon. Ezen a napon, 1944-ben kezdődött meg a magyarországi zsidóság rendszeres gettóba zárása – a folyamat, amely pokoli gyorsasággal vezetett közel hatszázezer ártatlan ember pusztulásához. Az emléknap méltóságteljes alkalom arra, hogy szembesüljünk e tragédia történelmi valóságával és tanulságaival.
Előzmények: törvények és társadalmi kirekesztés
A holokauszt magyarországi fejezete nem a német megszállással kezdődött. Jogi, társadalmi és politikai előzmények készítették elő a talajt a népirtáshoz. A harmincas évek végén több zsidótörvény is született: ezek faji alapon határozták meg, kit tekintenek zsidónak, elvették a magyarországi zsidók polgári egyenlőségét, korlátozták foglalkozási lehetőségeiket, sőt 1941-től a házasságukat is megtiltották nem zsidókkal. A propaganda évek óta a zsidókat tette meg bűnbaknak az ország nehézségeiért. Mindez oda vezetett, hogy a társadalom nagy része közönyösen vagy helyeslően szemlélte zsidó honfitársait érő sorozatos diszkriminációt.
A deportálás pokoli gyorsasága
1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot, mivel a náci vezetés attól tartott, hogy a magyar kormány kiugrik a háborúból. Azonnal új, kollaboráns kormányt állítottak fel. Alig három héttel a megszállás után – április 16-án – megkezdődött a zsidók gettókba kényszerítése. A sötét rekordidő rövidesen bekövetkezett: mindössze 8 hét leforgása alatt, 1944 májusa és júniusa során csaknem az összes vidéki zsidót – több mint 430 ezer embert – vagonokba zsúfoltak és Auschwitz haláltáborába deportáltak. A magyar holokauszt a népirtás történetének egyik leggyorsabb és legkegyetlenebb fejezete lett. A deportálások végére a vidéki zsidó közösségek szinte maradéktalanul megsemmisültek.
Magyar segédlettel
A végső pusztulást nem csupán a német megszállók okozták. A holokauszt magyarországi lefolyása azt példázza, milyen tragikus következményekkel jár, ha egy állam a saját polgárai ellen fordul. Adolf Eichmann SS-tiszt mintegy 200 fős német csapatával érkezett, ám a deportálás megszervezése a magyar hatóságok aktív közreműködésével zajlott. A magyar közigazgatás hivatalnokai és csendőrei összeírták a zsidókat, kijelölték és őrizték a gettókat, majd a magyar királyi államvasutak szerelvényein újra meg újra indították a zsúfolt marhavagonokat a halál felé. Mindez a nyilas kormány áldásával, sőt tevőleges irányításával történt.
Horthy Miklós kormányzó csak 1944 júliusában, állíttatta le a további deportálásokat. Ekkorra azonban már bekövetkezett a visszafordíthatatlan veszteség: az ország zsidó lakosságának mintegy kétharmadát – több mint félmillió embert – elpusztítottak. Az ősz folyamán hatalomra kerülő nyilaskeresztes rezsim további tízezreket gyilkolt meg (Budapest utcáin, a Duna-parton, vagy halálmenetekben), mire a vészkorszak végleg lezárult.
Miért fontos emlékeznünk?
A magyarországi holokauszt nem pusztán a zsidóság tragédiája, hanem a magyar nemzet részévé vált múltbéli trauma. Az áldozatok magyar állampolgárok voltak, szomszédaink, honfitársaink – és gyilkosaik sem voltak idegenek. A holokauszt emléknap éppen arra figyelmeztet, hogy a történelmet őszintén fel kell dolgoznunk. Múltunk eme sötét fejezetének ismerete és elismerése nélkül nem építhetünk valóban emberséges jövőt. Az emlékezés méltósága egyben figyelmeztetés is: a gyűlölet és kirekesztés útja mindig tragédiába torkollik, ha nem állunk ki időben az emberiesség és igazság mellett. A társadalomnak további ezzel kapcsolatos üggyel is szembe kell nézni: a zsidóság deportálása utána többnyire szomszédok vagy épp településbeliek voltak azok, akik kifosztották a deportált család vagyonát. Akkor tudunk teljeskörűen méltósággal megemlékezni ezekről a családokról, ha szembenézünk ezzel a ténnyel is.
