Hiába a tiltás, Karácsony ragaszkodik a Pride-hoz – újabb politikai feszültség Budapesten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön közzétett határozatában megtiltotta a június 28-ára tervezett Budapesti Büszkeség (Pride) rendezvény megtartását. A tiltás a Városháza Parktól a Műegyetem rakpartig tartó útvonalra, valamint a reggel 6 és este 10 óra közötti időtartamra vonatkozik. A rendőrség a gyülekezési törvény alapján járt el, fellebbezésnek nincs helye, az érintettek kizárólag a Kúriához fordulhatnak jogorvoslatért közigazgatási per formájában.

Karácsony Gergely főpolgármester ugyanakkor közösségi oldalán közölte: mivel a Fővárosi Önkormányzat nem tett bejelentést a gyülekezési törvény alapján, ezért a BRFK tiltó határozata szerinte nem releváns. Mint írta, a főváros önkormányzati rendezvényként fogja megtartani a Budapest Büszkeség szabadságünnepet, amely a magyar szabadság napjához kapcsolódik, és egy régi hagyományt éleszt újra.

A rendezvényt a főváros a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal együtt szervezné meg. A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében erre úgy reagált, hogy „jobb lenne, ha a főpolgármester a Pride helyett a BKV-val foglalkozna”.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi képviselője jelezte: pártjuk a Fővárosi Közgyűlés elé viszi az ügyet. Szerinte Karácsony Gergely nem dönthet egyedül egy ilyen rendezvény megszervezéséről, különösen egy pénzügyi nehézségekkel küzdő város élén. A politikus azt is hangsúlyozta, hogy „a budapestiek többsége nem támogatja, hogy gyerekek elé vigyék felnőttek szexualitását”.

A rendezvény körül kialakult helyzet így nemcsak jogi, hanem politikai konfliktussá is vált, amely várhatóan még folytatódni fog az önkormányzat és a kormányzat között.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT