Hétfőtől jelentkezhetnek a leendő elsőévesek az Újvidéki Egyetemere

Az Újvidéki Egyetem szenátusa döntött az elsőéves hallgatók számára kiírandó beiratkozási pályázatok időpontjáról.
Az első beiratkozásra július 14-e és 16-a között kerül majd sor elektronikus és online módon, míg a felvételi vizsgákat július 24-e és augusztus 1-je között tartják meg.

A második beiratkozási időszak augusztus végén lesz. A felvételik specifikussága miatt a Testnevelési Kar, a Művészeti Akadémia, valamint a magyar nyelvű Pedagógiai Kar és Tanítóképző Kar eltérhet ezektől az időpontoktól. Az Újvidéki Egyetemen összesen 5.670 elsőéves hallgató tanulhat majd a költségvetés terhére. A beiratkozási pályázat a szenátusi döntés után, pénteken fog megjelenni. 

Nišben már elindult a beiratkozás. Összesen 4.687 hely áll rendelkezésre, amelyből 1.300 önköltséges. A felvételi vizsgák július 11-én kezdődnek. Az előzetes ranglistákat a felvételi vizsgák után teszik közzé. A Kragujevaci Egyetemre legtöbben online jelentkeznek. Itt 2000 államilag támogatott hely várja a hallgatókat, 1.130-an pedig önköltségen iratkozhatnak be a választott szakra. A Belgrádi Egyetemen 28.977 hallgatót finanszíroznak majd az állami költségvetésből.

Forrás: Magyar Szó

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT