Havi 10 ezer dollár egy álommunkáért – Snoop Dogg keresi a jelentkezőt

Első nemzetközi fagylaltkóstolóját keresi Snoop Dogg, és a különleges munkáért havi 10 ezer dolláros fizetést kínál. A három hónapos megbízás során a kiválasztott személynek különböző fagylaltokat kell tesztelnie, figyelnie a nemzetközi gasztronómiai trendeket, valamint új ízek és termékötletek kidolgozásában is részt kell vennie.

Az amerikai rapper, Snoop Dogg különleges állásajánlata rövid idő alatt hatalmas figyelmet kapott a közösségi médiában. A zenész olyan személyt keres, aki megkóstolja és véleményezi a Dr. Bombay nevű márkájának fagylaltjait.

A pályázatra a világ bármely pontjáról lehet jelentkezni, a jelentkezési időszak pedig három hétig tart. A munkát három hónapra hirdették meg, így a kiválasztott jelentkező összesen 30 ezer dollárt kereshet. A pozícióra a Deel platformján lehet jelentkezni.

Bár a pozíció elsősorban távmunkában végezhető, a megbízás utazással és a márka csapatával való kapcsolattartással is jár. A munkakör azonban jóval többről szól, mint egyszerűen fagylaltot enni.

A kiválasztott személynek különböző termékeket kell tesztelnie, figyelemmel kell kísérnie az egyes országok gasztronómiai trendjeit, és részt kell vennie az új ízek, illetve termékötletek megtalálásában. Emellett a közösségi médiára szánt tartalmak készítése is a feladatok közé tartozik.

A jelentkezőknek nem kell profi szakácsnak vagy gasztronómiai szakértőnek lenniük. Előnyt élveznek a kíváncsi és kreatív személyek, akik jól felismerik a trendeket, és benyomásaikat, ötleteiket érdekes formában is képesek megfogalmazni.

A pályázathoz többek között érvényes útlevélre, angol nyelvtudásra és arra való hajlandóságra van szükség, hogy a három hónapos megbízás alatt a jelentkező utazzon is.

Snoop Dogg a hirdetést a közösségi médiában tette közzé, és azt is jelezte, hogy ő maga fogja felvenni a kapcsolatot a kiválasztott személlyel.

Nem meglepő, hogy az ajánlat azonnal felkeltette az internetezők érdeklődését. Sokan úgy nyilatkoztak, hogy gondolkodás nélkül elfogadnák a munkát.

És nehéz is őket hibáztatni: fagylaltot kóstolni, a világot járni, miközben havi 10 ezer dollárt keres az ember – valóban álommunkának hangzik.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT