Emellett rekordot döntött az IKT, azaz az Információs és Kommunikációs Technológiák exportjában – nyilatkozta Mihailo Jovanović a Szerbiai RTV-nek.
Az Informatikai és Elektronikus Közigazgatási Iroda igazgatója kiemelte, hogy az ország jelentős lépéseket tesz a digitális szuverenitás megerősítése felé, a legutóbbi indiai mesterséges intelligencia-csúcstalálkozón pedig sikeresen mutatkozott be a nemzetközi szakmai közönség előtt.
Szerbia célja az önellátás és a saját technológiai kapacitásokra való támaszkodás, amelynek kulcseleme a szerb nemzeti nyelvmodell fejlesztése, valamint a már meglévő adatközpontok és szuperszámítógépek hatékony kihasználása – hangsúlyozta.
Az indiai csúcstalálkozón Szerbia egyike volt annak a tizenkét országnak, amely saját pavilonnal képviseltette magát a több mint nyolcvan világszintű tisztségviselő és ötszáz technológiai vállalat körében.
Jovanović szerint ez a diplomáciai és szakmai jelenlét visszaigazolja az elmúlt évek infrastrukturális beruházásait, és egyértelművé teszi, hogy a szerb gazdaság fejlődésének egyik legfontosabb motorja a magas technológiai hozzáadott értékű szolgáltatások kivitele lett.
Forrás: Pannon RTV







