A tízszeres Australian Open-győztes Novak Đoković lesz Carlos Alcaraz ellenfele a vasárnapi döntőben. A szerb klasszis maratoni meccsen, öt szettben győzte le az előző két ausztrál nyílt tornát megnyerő Jannik Sinnert. Djokovic karrierje 25. Grand Slam-sikerére hajt.
Az első szett alapján úgy tűnt, a nap második elődöntője sima lesz a címvédő számára, ugyanis hamar elvette ellenfele adogatását és 38 perc alatt megnyerte 6:3-ra a felvonást. A második játszma aztán fordulatot hozott, az addig viszonylag magabiztosan adogató Sinner ugyanis 2:1-es hátrányban elveszítette a szervagémjét. Bár több bréklabdája is volt a folytatásban, Đoković ezeket hárítani tudta és kiegyenlített.
A harmadik játékrészben a szerb óriásit küzdött, volt, amikor a térdeire támaszkodva kapkodott levegőért, de kritikus pillanatban, a játszma végén két bréklabdát engedett ellenfelének, és ugyan az olasz az elsőt még szélesre ütötte, azonban másodszor a hálóhoz fellépve átemelésre késztette a szerbet, aki azonban hosszút ütött.
A tízszeres AusOpen-győztes Đoković üzemanyaga nem fogyott ki azonban, rögtön egy brékkel indította a negyedik szettet, majd 4:3 után három bréklabdát hárítva őrizte meg az előnyét. 5:4-nél az újabb egyenlítésért adogathatott, a harmadik játszmalabdát tudta kihasználni.
A döntő szettben Đoković megint elképesztő volt.
Az első adogatása során két, a második szervagémje alatt három bréklabdát hárított. 3:3-nál aztán semmi-30-ról fordított és vette el Sinner adogatását, hogy utána semmi-40-ről, három bréklabdát hárítva húzza be a következő játékot. A szerb aztán 40:15-nél két meccslabdához jutott, de Sinner hárította mindkettőt. Utána Đoković erős szerváját hosszúra ütötte az olasz, majd a következő labdamenetben egy keresztlabdát szélesre ütött a címvédő, Đoković 2024 után játszhat ismét Grand Slam-döntőben.
Forrás: 24.hu
Fotó: Getty Images







