A gyengébb termés ellenére is lesz elegendő kukorica Szerbiában – mondta a szerb közmédia műsorában Dragan Glamočić. A mezőgazdasági miniszter hangsúlyozta, bár kevesebb termés lett a vártnál, a kukorica mellett lesz elég cukor és olaj is az országban.
Glamočić arról is beszélt, hogy hónapról hónapra növekszik azoknak a termékeknek a száma, amelyeket Kínába exportálnak. Ilyenek a méz, a lekvár, a pálinka, a bor és a fagyasztott marhahús. Az illetékes kiemelte azonban, hogy az aszály továbbra is gondot okoz Szerbiában.
Dragan Glamočić, mezőgazdasági miniszter, Szerbia: „Összességében elmondható, hogy a napraforgó termése körülbelül hat százalékkal magasabb. A napraforgó szárazságot tűrő növény, tehát ez nem jelent problémát. A cukorrépa termése a tavalyi évhez képest nagyjából kilenc százalékkal, a szójababé pedig 20 százalékkal magasabb. Habár a tavalyi év nagyon rossz év volt a szója esetében, most elvileg egyáltalán nem rossz a termés. Az egyetlen kultúra, ahol a legnagyobb hiányunk van, az a kukorica. Itt az össztermelésben van hiány, körülbelül hét százaléknyi, és 14 százalékkal alacsonyabb a hektáronkénti hozam, az átlagos hozamokról beszélek. Azonban nagy aránytalanságok, nagy különbségek vannak, ezzel egyszerűen tisztában kell lennünk. A legfontosabb, hogy Szerbiának ezekből a növénykultúrákból elegendő lesz, sőt, exportra is jut, mindezek ellenére.”
Forrás: Pannon RTV